Tiltakoznak a környezetvédők
Hongkong: pusztulásra ítélnék a delfineket egy repülőtér miatt
Élénk tiltakozást váltott ki környezetvédők körében a hongkongi repülőtér bővítési terve, amely szerintük a tenger feltöltése miatt veszélyeztetné a ritka fehér delfinek (Sousa chinensis) fennmaradását.
2011.06.11 11:54MTIA terv keretében 136,2 milliárd hongkongi dolláros (3 178 milliárd forint) beruházással harmadik kifutópálya építését irányozták elő, hogy a versenyképesség megőrzése érdekében teherszállításra is alkalmassá tegyék a 2010-ben a világ legnagyobb repülőterévé vált légikikötőt.
A kifutópálya-bővítéshez, amelyről három hónapja folyik a nyilvános vita, 650 hektárnyi felületet töltenének fel a tengerből. A természetvédelmi mozgalmak szerint a beruházás veszélyeztetné a Gyöngy-folyó deltájában élő, amúgy is fogyásnak indult kínai fehér delfinek fennmaradását.
Samuel Hung, a hongkongi Delfinvédelmi Társaság elnöke szerint a harmadik kifutópálya hatalmas gondot jelentene a fehér delfinek számára, mert pontosan az általuk használt útvonal közepére épül, és így csökkeni fog az élőhelyük.
Szakértők szerint mintegy 2500 rózsaszín delfin néven is ismert tengeri emlős él Makaó és Hongkong között, a Gyöngy-folyó torkolatánál.
A bőrük rózsaszín árnyalata révén egyedülálló delfinek szerepelnek a Természetvédelmi Világszövetség veszélyeztetett fajok listáján is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


