Könnyen megolvadtak volna
Tönkretette volna a repülőgépeket az Eyjafjallajökull hamuja
Valóban indokolt volt az európai légtér lezárása az Eyjafjallajökull izlandi vulkán egy évvel ezelőtti kitörésekor: az intézkedés szükségszerűségét az Izlandi és a Koppenhágai Egyetem kutatói bizonyították
2011.04.26 14:08MTIA kutatók szerint a hamu egyes részecskéi olyan kemények és élesek voltak, hogy végzetes károsodást okozhattak volna a repülőgépeken.
A vulkán tavaly április 14-i kitörésekor a gleccserjég a kitörő magmát villámgyorsan lehűtötte, apró részekre szaggatta, a vulkán pedig több kilométeres magasságban a levegőbe röpítette a hamufelhőt.
A Sigurdur Gislason kutató és csapata által elemzett részecskék olyan kemények és szilárdak voltak, hogy becsapódásuk hatására berepedezhetett volna a pilótafülke ablaka, lehetetlenné téve a kilátást. Ráadásul a részecskék élei akkor sem tompultak, miután két héten keresztül megszakítás nélkül vízben mozgatták őket az elemzések során. Tehát sem a köd, sem az eső nem tette volna kevésbé veszélyessé a hamufelhőt a közlekedés szempontjából - állapították meg a tudósok.

A kutatók kiderítették azt is, hogy a hamurészecskék már 1150 Celsius fok alatt folyékony halmazállapotúvá váltak. "Tehát könnyen megolvadtak volna a sugárhajtású gépek motorjában, amelyek hőmérséklete az 1500-2000 Celsius fokot is eléri. Az olvadt részecskék pedig lerakódhatnak a hidegebb turbinalapátokra, lassan tönkretéve a hajtóműveket" - írták a kutatók a Proceedings című lapban megjelent tanulmányukban.
A vulkánkitöréskor a levegőbe került részecskék veszélyeztették a vulkán közelében élő állatokat és embereket is. Az idegen anyagok a tüdőbe jutva köhögést, légszomjat és hegesedéseket idéznek elő. Mivel a hamufelhő már lényegesen ritkább volt, amikor elérte Európát, a tudósok szerint az ott élőkre nem jelentett veszélyt.
Kapcsolódó írások:
- Megint homály: Légtérzárlatok és reptérbezárások Európában a vulkáni hamu miatt
- Ma este hazánkat is elérheti a vulkáni hamufelhő
- Vulkáni hamufelhő - Nem indul Budapestről milánói járat, és nem is érkezik gép onnan
- Az izlandi vulkáni hamu terjedése és előrejelzése
- Több mint 1.500 budapesti légi járatot töröltek az izlandi vulkáni hamu miatt
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


