Közeleg a nyuszi
Tudnivalók a nyulakról
Nem fogad be nyulakat a Fővárosi Állat- és Növénykert a húsvéti ünnepek után. Az utóbbi években nem azok éltek ezzel a lehetőséggel elsősorban, akiknek eredetileg szólt.
2008.03.19 11:15ma.huInkább azok hoztak be nyulakat, akik eleve nem törődtek a felelősség kérdésével, hanem kifejezetten arra számítottak, hogy a nyulakat úgyis "leadják" az állatkertben - áll a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményében. A vásárlók körében a kicsi nyulak népszerűbbek, ezért a törpenyúlfajták mellett gyakran árulnak egészen fiatal állatokat is. Fontos tudni azonban, hogy a nyúlfiak 20 és 28 napos koruk között térnek át a tejről a szilárd táplálékra, ezért, ha valaki túl fiatal nyulat vásárol, annak tejjel történő táplálását is biztosítania kell.
A nyúl nem ugyanazt eszi, mint az ember, a vasárnapi ebéd maradéka tehát nem adható oda neki. Ugyanez vonatkozik a csokoládéra és hasonló nyalánkságokra. A legjobb, hogy ha a nyúl táplálékának alapját a boltokban kapható nyúltáp képezi, amely a fogak megfelelő kopását is elősegíti. Ez naponta friss zölddel, sárgarépával, karalábéval, retekkel és káposztával egészíthető ki. Fontos, hogy elegendő szénát is kapjon, mert az állatnak megfelelő mennyiségű rostra is szüksége van. A nyúl vízigénye - ha nemcsak tápot és szénát, hanem zöldségeket is kap - nem túl jelentős, ennek ellenére helyes, ha van előtte ivóvíz.
A kisnyulak számára 20-30 fok, a felnőttek számára a 15-20 fok a megfelelő hőmérséklet. A nyulakat leggyakrabban dróthálós nyúlketrecben tartják, mert a lakásban megrághatják például a szabadon futó kábeleket, a tapétát, és bútorok lábait is.
A Fővárosi Állat- és Növénykert - ahogy több mint egy évtizede minden évben - idén is azt javasolja a húsvéti nyúlvásárláson gondolkodó embereknek, fontolják meg, tudnak-e tartósan, a jó gazda gondosságával nyulat tartani. Azoknak, akik végül nem vásárolnak nyulat, az állatkert nyuszisimogatóval és jelképes örökbe fogadással teremt lehetőséget arra, hogy ne maradjanak ki a "nyuszi-élményből".
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:02 Civil nyomásra léphetnek: állandó ellenőrzés alá kerülhet a komáromi akkugyár
- 8:20 Gigarazzia Kaliforniában: több mint 300 gyermekmolesztálással gyanúsított személyt fogtak el
- 7:36 Lángba borították az ebolaközpontot Kongóban: pánik és káosz tört ki a járvány sújtotta térségben
- 6:11 Lángba borult a Starship: hatalmas robbanással ért véget a SpaceX újabb tesztrepülése - videók
- 22:04 Hegedűs Zsolt: még ebben a hónapban lesz új vezetője a vérellátónak
- 20:57 Vizsgálatot rendelt el Lannert Judit a Könyvtárellátó Nonprofit Kft. nyomdai keretmegállapodása ügyében
- 18:00 Róna Péter: Novák Katalin tartozik a nemzetnek a kegyelmi ügy feltárásával
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


