Túlszaporodott a farkasállomány
Farkasirtás Kárpátalján - a ragadozók már nem tartanak az embertől
Vadgazdálkodási szakemberek szerint túlszaporodott a farkasállomány Kárpátalján, ráadásul a ragadozók újabban nem tartanak az embertől, ezért egyedszámuk radikális csökkentését tervezik.
2008.03.18 08:12MTIAz ordasok száma Kárpátalja erdeiben jelenleg eléri a kétszázat, miközben a múlt század kilencvenes éveiben 40-45, 2000-ben 150 körüli példányukat tartották nyilván. Kárpátalja főerdésze szerint a megye területéhez mérten 50-70 lenne a farkasok optimális száma.
Volodimir Misura a Rio című ungvári hetilap hétvégén megjelent számának nyilatkozva óvott a pánikkeltéstől, de felhívta a figyelmet arra, hogy nem csak az ordasok túlszaporodásával van baj. Szerinte még nagyobb gondot jelent, hogy az utóbbi időben túl közel merészkednek az emberekhez. Misura nem zárta ki, hogy az ilyen viselkedésnek örökléstani okai vannak, nevezetesen: a farkasok kutyákkal kereszteződtek, bár ezt - mint mondta - tudományosan még nem vizsgálták.
Arról is tájékoztatott, hogy most dolgozzák ki azokat a módszereket, amelyekkel az ordaspopulációt harmadára csökkenthetnék. Úgy vélte, igyekezni kell, mert ha a farkasokat felveszik a természetvédelmi Vörös Könyvbe, akkor a szakma tehetetlen lesz irtásukban.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
- 6:40 Az EU továbbra sem ismeri el a Krím és Szevasztopol orosz annektálását
- 22:38 Ukrán légierő: többen meghaltak és megsebesültek az éjjeli légitámadásban
- 20:37 Az autóbuszokon letölthető, ingyenes digitális könyvekkel népszerűsíti az olvasást a madridi önkormányzat
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06