Rejtélyes lelet
Több száz éves lehet a cunami által kisodort hajóroncs
Több száz esztendős lehet az a minden jel szerint értékes rakományú hajóroncs, amelyet indonéz halászok találtak a Pagai-sziget partjainál az október végén pusztító szökőár után.
2010.12.16 12:18MTIA hét méter hosszú, fából készült hajó korábban az óceán mélyén pihenhetett, de az október 26-án az indonéz Mentawai-szigeteket elérő árhullám, amely több mint 500 ember halálát okozta, feltehetően a part közelébe sodorta.
A halászok a Pagai-sziget partjaitól 6 kilométerre fedezték fel a roncsot, amelyről egy merülés során zöld és szürke kerámiákat hoztak fel.
A kerámiák nagyon hasonlítanak azokra a XIV. századi kézműves munkákra, amelyeket korábban elsüllyedt kínai hajókon találtak - mondta el csütörtökön a Nyugat-Szumátrai Tengerészeti és Halászati Hivatal vezetője. Évszázadokig az indonéz vizeken navigáltak a kerámiákkal, arany ékszerekkel és egyéb értékes termékekkel Ázsia, Európa és a Közel-Kelet között ingázó faépítésű hajók.
Százával lelték hullámsírjukat Nyugat-Szumátra partjainál. A felszínre hozott leletek képeit már eljuttatták a jakartai illetékesekhez, és a tengerészeti hivatal vezetője szerint hamarosan megkezdődik a hajóroncs és a rakomány szervezett feltárása.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


