Íme a titanicae!
Új baktériumra leltek a Titanic-roncsok között
Eddig ismeretlen baktériumfaj falja föl a Titanic roncsait egy nemzetközi kutatócsoport vizsgálatai szerint.
2010.12.07 10:45MTIA tudósok a brit mikrobiológusok társaságának folyóiratában számoltak be felfedezésükről.
Az Antonio Ventosa, a Sevillai Egyetem munkatársa által vezetett szakemberek a közel száz éve elsüllyedt tengerjáró roncsának egy darabját borító rozsdában azonosították az ismeretlen mikrobákat.
Ezek a baktériumok részben felelősek az 1912. április 14-én hullámsírba került luxushajó szétbomlásáért - vélik a tudósok. Épp ezért a Halomonas titanicae nevet adták az új fajnak.

A kutatók feltételezése szerint a "Titanic-baktériumok" szerepet játszanak a víz alatt lévő vaskonstrukciók lebontásában. Felfedezésük a modern víz alatti építményeknél is jelentőséggel bírhat - gyanítják a szakemberek.
Azt például nem lehet tudni, hogy ezek a baktériumok kárt tehetnek-e a víz alatti vezetékekben - írták az International Journal of Systematic and Evolutionary Microbiology című tudományos folyóiratban.
A Titanic roncsai lassan teljesen odalesznek, egy amerikai cég jelenleg is dolgozik azon, hogy elkészítsék a hajó háromdimenziós modelljét, mielőtt a roncsok végleg elenyésznek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


