Anakonda akarta erdőbe vonszolni a kislányt
Városba vándorolnak a kígyók az amazonasi őserdőből
Az erdőirtás miatt egyre több kígyó vándorol Belembe, az Amazonas folyó torkolatvidékének legnagyobb városába.
2008.03.13 10:52MTIIdén már 21 kígyót kellett befogniuk a brazil természetvédelmi hatóság (Ibama) embereinek Belemben, Pará szövetségi állam fővárosában. Korábban legfeljebb egy-két kígyó tévedt a másfél milliós lakosú városba havonta. Mérgeskígyó még nem akadt, de legutóbb például egy háromméteres anakonda bukkant fel a házak között, januárban pedig a város szélén egy 9 méteres óriáskígyó rátekeredett egy kislány lábára, és már vonszolta be az erdőbe, amikor a környékbeliek meghallották a segélykiáltásokat és a lány segítségére siettek.
A kétmázsás kígyó fejét az utolsó pillanatban sikerült levágni egy bozótkéssel. Az anakondák - a világ legnagyobb és legnehezebb kígyói - normális körülmények között távol tartják magukat az embertől és nem merészkednek ki a dzsungelből. Más kígyófajok példányai sem önszántukból vándorolnak a nagyvárosba. "A fakitermelés, a mezőgazdasági termőterület kiterjesztése, illetve az ingatlan- és az infrastruktúrafejlesztés miatt pusztul az erdő és vele a kígyók természetes élőhelye, ezért jönnek" - mondta a hatóság szóvivője.
"Az emberek félnek" - tette hozzá. "Képzelje csak el, milyen lehet, amikor a csatornából előkúszik egy kígyó." Az Ibama állatorvosi mentőegysége befogja és az állatkertbe viszi a hüllőket, vagy visszaengedi őket az őserdőbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


