A Big Bang nem éri be kicsivel
Nagyobb részecskegyorsítót építenének az ősrobbanás kutatói
Nagyobb részecskegyorsítót építenének az ősrobbanás kutatói.
2010.07.26 14:43MTIAz új szerkezet - a svájci, 27 kilométer kerületű alagútban felépített nagy hadronütköztetővel (LHC) ellentétben - nem egy gigantikus körben, hanem egyenes vonalban gyorsítaná az ütköztetésre szánt részecskéket.
A világegyetem keletkezésének megismeréséhez szükséges következő lépés terveit az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) tudósai a párizsi részecskefizikai konferencián ismertették Nicolas Sarkozy francia elnökkel. A nemzetközi összefogással mintegy 10 milliárd euróból (2,87 billió forintból) megvalósítható kísérleti eszköz a Nemzetközi Lineáris Ütköztető (International Linear Collider, ILC) nevet kapta, és felépítéséhez a rengeteg pénzen kívül "mindössze" egy 50 kilométer hosszú alagútra lenne szükség.
"Ha ez az ambíciózus tervünk valóra válna, mindenképen egy globális szerkezetről lenne szó" - mondta Barry Barish a tervezett ütköztető igazgatója. A Genf közelében működő LHC és kisebb amerikai társával, a Tevatron ütköztetővel ellentétben az újgenerációs szerkezetben a részecskéket egyenes vonalban ütköztetnék. Attól függően, hogy a projektet ki és mennyivel kívánja támogatni, illetve, hogy hol tudnak neki helyet biztosítani, gyakorlatilag bárhol felépülhetne a világon. Az LHC utódjának tekintett új ütköztetőt - a tudósok reményei szerint - 2020-25 táján kapcsolhatnák be először.
Ebben a szerkezetben pedig már nem protonokat, hanem elektronokat és azok antirészecskéit, pozitronokat ütköztetnének.
A szakemberek a július 22-28. között rendezett párizsi konferencián ismertetik a 2010 márciusa óta működő nagy hadronütköztetővel (LHC) elért eredményeiket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


