Szójaprotein, búzaliszt és víz keverék
Újabb amerikai őrület: feltalálták a vegetáriánus csirkehúst
Feltalálták a vegetáriánus csirkehúst az amerikai Missouri Egyetem kutatói - írta legfrissebb számában a Time magazin.
2010.06.08 19:52MTIBár különböző húsutánzatok már évek óta forgalomban vannak, a csirkehús finom, rostos szövetének előállítása különösen nehéz feladatnak bizonyult. Fu-Hung Hsieh és Harold Huff egyetemi tudósok azonban úgy tűnik, megtalálták azt a bonyolult módszert, amely a tökéletes csirkeíz mesterséges megteremtéséhez kell.
Több mint egy évtizedig kísérleteztek, és állításuk szerint sikerült előállítaniuk egy olyan szójaalapú terméket, amely nemcsak csirkeízű, hanem ugyanúgy omlik szét a szájban, mint az igazi szárnyasból készült ételek. A két kutató találta meg az ideális hőmérsékletet (pontosan 175 Celsius fok), amelyre fel kell hevíteni a szójaprotein, búzaliszt és víz keverékét, és ők jöttek rá arra is, hogy lehet a keveréket nagyon gyorsan, még azelőtt lehűteni, hogy megolvadna.
A Time szerint valódi áttörésről van szó, az álcsirkehús megoldhat egy ősi dilemmát: nem kell állatokat ölni az emberek élelmezéséhez. Ezenkívül annak a problémának a megoldásában is előre lehet lépni, amelyet a csirkék, sertések és tehenek által kibocsátott gázok jelentenek. A mesterséges csirkehús ellenzői szerint azonban a tudósok azzal, hogy megoldottak egy problémát, újat kreáltak.
Mint hangsúlyozzák, a húsfogyasztásról a növényi alapú étkezésre való átállás kedvező hatású az emberek szervezetére és a Földre, de a műhús előállításához egy sor nem természetes, laboratóriumi folyamat szükséges.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:45 Újabb hőhullám várható a héten
- 16:21 Azbesztmentesítési alappal segíti a kormány a szennyezett településeket
- 14:15 A falhoz vágtak egy kölyökmacskát Mosonmagyaróváron - rendőrségi feljelentés lett az ügyből
- 12:43 Kapitány István: folytatódik a minisztériumhoz tartozó állami vállalatok átvilágítása
- 10:42 Meteorológia: egy hét alatt közel 6 Celsius-fokkal csökkent a Balaton vizének hőmérséklete
- 8:32 Barbárok estek neki Gödöllőn a Leyland sövényeknek - életek munkáját tették tönkre
- 6:31 Pósfai Gábor: több mint 1,5 milliárd forintos koncert szervezésére is kapott megbízást a Lounge-cégcsoport
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


