Nem dinó a dinó
Hüllővé lefokozott dinoszaurusz
Hüllővé fokozták le a 230 millió évvel ezelőtt élt Azendohsaurus madagascariensist, amely sok éven át érdemtelenül volt a "dinoszauruszklub" tagja.
2010.05.19 16:46MTIA korábbi besorolás az Azendohsaurus madagascariensis fogainak és állkapocsdarabkáinak vizsgálatán alapult, amelyek 1972-ben Marokkóban, az Atlasz-hegységben kerültek elő. A leletről egy évtizede jelent meg tanulmány a Science című tudományos folyóiratban, és abban korai dinoszauruszként határozták meg az őslényt.
Az új tanulmány, amely most a Paleontology című szaklapban látott napvilágot, az 1990-es évek végén Madagaszkár dél-nyugati részén felfedezett teljes koponya elemzésével született.
A vizsgálat eredményei arra engednek következtetni, hogy az Azendohsaurus madagascariensis a hüllők törzsfejlődése igen korai szakaszának "gyümölcse" - olvasható a LiveScience(http://livescience.com) és a Discovery News (http://news.discovery.com) hírportálon.
"Annak ellenére, hogy az őshüllő koponyája, fogazata némely vonatkozásban hasonlított egyes növényevő dinoszauruszokhoz, utóbbiakkal csak igen távoli rokonságban álltak" - hangsúlyozta John J. Flynn, a New York-i Természettudományi Múzeum paleontológiai részlegének kurátora.
Közlése szerint a komplexebb leletnek köszönhetően a paleontológusok újraértékelték az Azendohsaurus madagascariensist, és az a hüllő "minősítést" kapta.
Az Archosauromorpha, azaz az uralkodógyík-alakúakhoz sorolták, abba a csoportba, amelyhez madarak és krokodilok tartoznak, de nem tagjai a gyíkok, a kígyók vagy a teknősök.
Az Azendohsaurus madagascariensis abban a korban élt, amikor a dinoszauruszok, krokodilok, emlősök, pteroszauruszok (szárnyas gyíkok), teknősök, békák és gyíkok épp csak megjelentek, és a bolygón csupán egyetlen szuperkontinens, a Pangea (Pangaea) létezett.
Az őshüllő hossza 2-4 méter volt, súlya pedig 20 és 50 kilogramm között mozgott. "Szakavatott" növényevő volt: nem csupán a fogaival, de a szájpadlásával is képes volt a füvet, levelet "aprítani".
Mint Flynn megjegyezte, az Archosauromorpha alosztályába tartozó korai archoszauruszokat, azaz az uralkodó gyíkokat húsevőknek tartották eddig, az Azendohsaurus madagascariensis példája azonban mutatja, hogy közöttük a vegetáriánus életmód a feltételezettnél sokkal gyakoribb volt. André Wyss, a Santa Barbara-i Kaliforniai Egyetem professzora szerint is egyre több növényevő archoszaurusu maradványai kerülnek elő.
"Újra kell gondolnunk az étrend, a táplálkozási stratégiák evolúcióját, ahogy ennek a csoportnak a törzsfejlődését is" - fogalmazott, hozzátéve, hogy az Azendohsaurus madagascariensis sok szempontból sokkal érdekesebb lény volt, mintha csupán egy "egyszerű" korai dinoszaurusz lett volna.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


