Ezerkétszáz fém szögre bukkantak
Elhullatták szandálszögeiket a római kori katonák a mai Németország területén
Eddig több mint ezerkétszáz fém szögre bukkantak német régészek a Göttingen környéki egykori római tábor területén.
2010.01.23 19:36juj.huKlaus Grote, az ásatásokat végző göttingeni régészcsoport egyik tagja elmondta, a szandálszögeken kívül is nagyon sok leletet találtak a 2009-ben fémdetektorok segítségével végzett ásatás és kutatási akció során. Lábvértek, íjak és nyílhegyek is előkerültek. Emellett számos szerszámot, például pengéket, vésőket, illetve egy aranylemezt is találtak. Az egyik legértékesebb lelet egy színesfém érme.
A 2003-ban a Werra folyó magas partján felfedezett egykori római tábor területén a szandálszögeken kívül eddig ezerhatszáz fémdarabot találtak. Ezek között érmék és ékszerek, különösen ritka és értékes légiós tőrök, fejszék is találhatóak. Egyedülállónak számít egy fémből készült különleges béklyó, amelynek segítségével a fogoly lábát és kezeit egyszerre tudták lekötözni. A szakemberek között is szenzációszámba megy az egyik legújabb felfedezés, egy kőtéglákból készített pince. Grote szerint feltehetőleg egy silószerű, élelmiszerek hűtésére és tárolására kialakított föld alatti raktárról van szó.
Mivel a kutatást támogató pénzalap keretei kiürültek, idén nem végeznek ásatásokat a római kori tábor huszonöt hektáros környékén, hanem az eddig talált leletek kiértékelésével fognak foglalkozni a tudósok.
Az eddigi legérdekesebb darabokat egy időszakos kiállítás keretében mutatják be Hannoversche Münden városban. Az egykori tábort az eddigi ismeretek szerint Drusus római hadvezér hozta létre kétezer évvel ezelőtt, hogy innen indítsa hadjáratait a germánok ellen az Elba irányába.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06