Vagy lusták, vagy a hideget szeretik
Vándorlás helyett inkább az Északi-sarkon telelnek az örvös ludak
Egyre kevesebb északi-sarki örvös lúd vándorol el télen a melegebb, déli területek felé, ugyanis a globális felmelegedés hatására fokozatosan enyhülő sarkvidéki telek, inkább "otthon maradásra" csábítják őket.
2009.09.19 10:30MTIAz Egyesült Államok Földtani Intézetének (USGS) tanulmánya szerint az örvös ludak mintegy 30 százaléka töltötte a telet Alaszkában, ahelyett, hogy a melegebb Mexikóba vándorolt volna. Egészen mostanáig a hideg hónapok beköszöntével a madarak több mint 90 százaléka "vette az irányt" dél felé - olvasható a BBC hírszolgálatának internetes oldalán.
Az Arctic című folyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint, a madarak "otthon maradása" egybevág az Északi-Csendes-óceán és a Bering-tenger felmelegedésével.
"Mindez arra utal, hogy alaposan megváltoztak a környezeti feltételek az egyik legdélebben telelő liba populáció számára" - mondta a tanulmány vezető szerzője, David Ward, az USGS Alaszkai Tudományos Központjának kutatója.
Míg az 1977 előtti adatok szerint, a latinul Branta bernicla névre hallgató madarak közül csupán kevesebb mint háromezer maradt a téli hónapokra is Alaszkában, addig ez az arány mára 40 ezerre nőtt. Míg az 1976 óta bekövetkezett éghajlati változások tengeri fajokra, így a halakra és a fókákra gyakorolt hatásáról kiváló dokumentációk készültek, addig az olyan tölcsértorkolati fajokról, mint a ludak, nincsenek feljegyzések.
"Tanulmányunk szerint az Alaszkai-félszigeten telelő lúd populáció megnövekedése ehhez az éghajlati változáshoz vezethető vissza" - mondta a szakértő, akinek véleménye szerint, a felmelegedés összefüggésben áll annak a tengerifű félének a virágzásával, amely a madarak elsőszámú táplálékát jelenti a párzási időszak elmúltával. A magasabb levegő- és vízhőmérséklet miatt ugyanis csökken a tengeri jég térfogata, ez pedig kedvez a tengerifű virágzásnak.
"A téli időszakban a megfelelő mennyiségű tengerifűhöz való zavartalan hozzáférés biztosítja a faj túlélését" - mondta. A kutatók szerint a jövőben növekedni fog az Alaszkában telelő szárnyasok aránya, ugyanis a további felmelegedés miatt csökkeni fog a tengeri jég mennyisége a vidéken. Ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy az "otthon maradók" igencsak kockázatos vállalkozásba kezdtek, hiszen egy hirtelen érkező fagy akár halálos is lehet számukra, illetve az egyre nagyobb számban Alaszkában telelő madarak a faj fennmaradását is veszélyeztetik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


