30 millió embert lát el vízzel
Kiszáradhat a Colorado
Kiszáradás fenyegeti az USA nyugati részének ütőerét, a Colorado folyót a jelen használata mellett - derül ki a Coloradói Egyetem kutatásából.
2009.08.02 12:34MTITöbb mint 2300 kilométeres útja során a folyó harminc millió embert lát el ivó- és öntözővízzel, Colorado államtól egészen a Kaliforniai-öbölig. A kutatás azt vizsgálta, hogyan hat a vízkészletekre az éghajlat változékonysága és a vízhasználat.
2000-ben a folyó által táplált víztározók 95 százalékig voltak tele. 2009-re ez az arány 59 százalékra csökkent. Ha az éghajlatváltozás tíz százalékkal csökkenti a Colorado folyó átlagos vízhozamát, mint ahogyan néhány tanulmány jósolja, annak az esélye, hogy teljesen kimerüljenek a víztározók, 2057-re meghaladja a huszonöt százalékot. Ha az éghajlatváltozás 20 százalékos csökkenést eredményez, erre ötven százaléknál is nagyobb lesz az esély - írja az Ecologist című brit folyóirat internetes kiadása.
Átlagolva az éghajlatváltozás okozta száradás csaknem tízszer nagyobb veszélyt jelent a vízkészletekre, mint a lakossági fogyasztás okozta nyomás egymagában. A század közepére 50 százalék lesz annak az esélye, hogy bármelyik évben üresek legyenek a víztározók, ami hatalmas kockázat és kihívás a vízgazdálkodás számára - mondta Balaji Rajagopalan, a tanulmány szerzője.
A kutatók arra figyelmeztetnek: ez a helyzet attól függetlenül be fog állni, hogy jelenleg nagy a Colorado-vízrendszer vízhozama. A vízügyi szakembereknek ezért át kell gondolniuk a jelenlegi vízgazdálkodási gyakorlatot az elkövetkező pár évben, mielőtt jelentkeznek az éghajlatváltozás súlyosabb hatásai.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


