Mindenek előtt a propolisz
A méhek fertőtlenítik lakásukat
A mézelő méhek antiszeptikus gyantával fertőtlenítik kasukat - fedezték fel amerikai kutatók. Így az egész raj egyfajta "közösségi immunitásban" részesül, és nem feltétlenül szükséges, hogy az egyes egyedeknek erős legyen az immunrendszerük.
2009.07.26 14:43MTIEddig is ismert volt, hogy a mézelő méhek által készített gyanta, az úgynevezett propolisz egy sor kórokozót elpusztít, ez az első bizonyíték arra, hogy ők maguk is hasznot húznak belőle. A vadon élő mézelő méhek faodvakban fészkelnek. Amikor új kolóniát alapítanak, a teljes fészekbelsőt kitapasztják egy vékony réteggel, amely gyanta és viasz keverékéből áll: ez a propolisz. Ezzel az anyaggal nem csak a kas belső felületeit kenik le, hogy simává tegyék, hanem a lyukak, repedések foltozására és a bejáratok szűkítésére is használják.
Mi több, azokat a már megölt behatolókat is bebalzsamozzák vele, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy kivigyék a kasból. A kutatók először a propolisznak a HIV-1 vírus elleni hatékonyságát vizsgálták, majd megnézték, hogyan hat a méhek kórokozóira, például az amerikai költésrothadásra (AFB).
"Ezután azon kezdtünk el tűnődni, vajon még milyen szolgálatot tehet a propolisz a méheknek" - közölte Mike Simone, a Minnesotai Egyetem hallgatója, aki részt vett a vizsgálatban. Kísérletükben mesterséges méhrajokat hoztak létre, és kétféle kastípusban helyezték el őket. Az egyik típust kikenték propolisszal, a másikat nem. Egy hét után az összes kasból összegyűjtötték az újonnan kikelt méheket. Genetikai tesztekkel megállapították, hogy a propoliszos kasokban kikelt méhek immunrendszere gyengébb volt.
"A propolisz valószínűleg meggátolta a baktériumok elszaporodását. A méheknek így nem kellett annyira aktiválniuk saját immunrendszerüket" - magyarázta Simone az Evolution című szaklapban megjelent beszámolójukban, amelyet a BBC internetes hírmagazin (www.bbc.co.uk) ismertetett.
Az, hogy ilyen rövid idő elteltével megmutatkoztak a propolisz hatásai, a kutatókat is meglepte. Az eredmény magyarázatot adhat arra, hogy a társas rovarok miért gyűjtenek gyantákat fészkük építéséhez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06