Zuhanórepüléssel hívják fel a nőstény figyelmét
A kanos kolibrik gyorsabbak, mint a vadászgépek
A vadászgépeknél is gyorsabbak a kolibri hímek, amikor zuhanórepüléssel próbálják meg felhívni a nőstények figyelmét magukra.
2009.06.15 08:37ictpressChristopher Clark amerikai kutatónak egy nőstény madár kitömött modelljével sikerült rávennie a kolibri hímeket, hogy zuhanórepülésbe kezdjenek, miközben egy másodpercenként ötszáz képkockát készítő kamera segítségével filmezte őket. Kiderült, hogy az apró madarak a testük hosszának akár a négyszázszorosával megegyező távolságot is képesek megtenni a levegőben egy másodperc alatt.
A hosszúkhoz viszonyítva, ekkora távolság megtételére még az emberek építette gépek, például a harci repülők, vagy az atmoszférába visszatérő űrhajók sem képesek. "A zuhanás végső szakaszában, amikor felhúzzák a szárnyikat, a kolibrik nagyobb sebességet képesek elérni, mint bármilyen más élőlény, amit idáig sikerült légi manőverek végzése közben filmre venni."- nyilatkozta a kutató a BBC-nek. Clark szerint, a módszereit más tudósok is felhasználhatják majd, és ha az állatok teljesítőképességének határait szeretnénk feltérképezni, akkor a párzás lehetőségét kell felkínálnunk nekik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:22 A kínai elnök látogatása biztonságpolitikai kérdéseket vetett fel
- 12:18 KSH: a motorbenzin 4, a dízel 6 forinttal olcsóbb, mint a szomszédos országokban
- 11:18 Megrázta az áram, majd 6 métert zuhant egy munkás
- 10:15 Százhúsz embert vert át egy nő mesekönyvek és diafilmek küldésének ígéretével
- 9:23 Újra Mihail Misusztyint jelölte a kormányfői posztra az orosz elnök
- 8:18 ÉKM: a Közlekedésbiztonsági Szervezet vizsgálja az adácsi vonatbaleset körülményeit
- 7:17 Eddig mintegy 11 ezer ukrán állampolgár lépte át illegálisan Románia északi határát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06