60 lapból áll és egymilliárdot ér - ha eredeti
Megtalálták Van Gogh vázlattömbjét
Athénban megtalálták Vincent Van Gogh egy eddig ismeretlen vázlatfüzetét. Ha a szakértők megerősítik valódiságát, értéke elérheti a négymillió eurót (több mint egymilliárd forint).
2008.02.02 19:55MTIA 60 lapból álló vázlattömb a festő kevésbé ismert, hollandiai korszakából származik. Doreta Peppa találta meg elhunyt édesapja holmija között. Az apa, aki a második világháború idején ellenállóként vett részt a nácik elleni harcban, egy német katonákat szállító vonat elleni merénylet után találta a földön.
A lánya által bemutatott fotókópiákon a Krumplievők című képen ábrázolt figurákhoz hasonló, jellegzetes holland főkötőket viselő asszonyfejek láthatók. Több vázlat Pére Tanguy-ről, a képkereskedőről rajzolt tanulmánynak tűnik. Az ismert, híres portré 1887-ben készült róla.
Atanasio Celia görög művész, műértő szerint a vázlatokat kétségkívül Van Gogh készítette. Eredetét két rajta lévő pecsét igazolja: az egyik a brüsszeli Királyi Művészeti Akadémiáé, amelyet a festő 1880-ban látogatott, a másik a náci hatóságoké. A végső szót azonban az amszterdami Van Gogh-múzeumnak kell kimondania - írta az El País című spanyol napilap.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


