Gyász
Elhunyt Szabó Miklós régész, az MTA rendes tagja
83 éves volt.
2023.12.14 17:19MTIÉletének 84. évében, csütörtökön elhunyt Szabó Miklós Széchenyi-díjas régész, ókorkutató, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja - tudatta az MTI-vel az MTA csütörtökön.
Szabó Miklós Szombathelyen született 1940-ben. A szombathelyi Nagy Lajos Gimnáziumban érettségizett, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetmen (ELTE) szerzett régészet-latin szakon diplomát. 1965-ben védte meg egyetemi doktori disszertációját.
Diplomájának megszerzése után a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának munkatársa lett, majd három évvel később a Szépművészeti Múzeum Antik Osztályának muzeológusa, később tudományos titkára lett. 1985-ben a múzeum főigazgató-helyettesévé nevezték ki.
Szabó Miklós 1973-tól oktatott az ELTE-n, ahol 1989-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1991 és 1993 között az ELTE általános rektorhelyettese volt, majd megválasztották az egyetem rektorává. Ezt a tisztségét 1999-ig töltötte be. Eközben 1994 és 2005 között az ELTE BTK Régészeti Intézetének igazgatója is volt.
Kutatási területe Európa vaskorának története és régészete, a kelta művészet és az ókori görög, valamint az etruszk régészet volt.
Szabó Miklós 1980-ban védte meg a történettudományok kandidátusi, 1987-ben akadémiai doktori értekezését. 1995-ben megválasztották az MTA levelező, 2001-ben pedig rendes tagjává.
Munkásságát számos külföldi és hazai kitüntetéssel ismerték el. 2011-ben Széchenyi-díjat kapott - olvasható az MTA méltatásában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Folytatódik a változékony időjárás
- 20:51 Dílereket fogott el Gyöngyösön a rendőrség
- 18:50 Visszatértek Romániába a Tate fivérek
- 16:49 Süth Miklós: még nem vagyunk túl a ragadós száj- és körömfájás járvány nehezén
- 14:48 Nébih: hatósági intézkedések a szlovákiai ragadós száj- és körömfájás betegség miatt
- 12:47 Újabb hulladékudvarokat épít a MOHU
- 10:31 GVH: visszaélhetett erőfölényével egy Pest vármegyei víziközmű szolgáltató
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06