Állati
Őskoala maradványait fedezték fel Ausztráliában
Az új faj testsúlya 2,5 kilogramm volt, és túlnyomórészt puha levelekkel táplálkozott, míg ma élő kifejlett koalák súlya akár 15 kg is lehet.
2023.09.08 09:57MTIHuszonötmillió évvel ezelőtt élő őskoalafaj maradványait fedezték fel kutatók Ausztrália északi, Outback néven emlegetett pusztaságában.
A Flinders Egyetem által csütörtökön publikált tanulmányban, amelynek vezető szerzője Arthur Crichton doktorandusz hallgató volt, részletesen beszámolnak az Északi területen (NT), Alice Springstől mintegy száz kilométerre délre felfedezett, megkövesedett fogakról.
A lelet elemzése kimutatta, hogy a fogak 25 millió évesek, és egy korábban nem ismert faj maradványai, amely a Lumakoala blackae nevet kapta. Crichton beszámolója szerint az új faj testsúlya 2,5 kilogramm volt, és túlnyomórészt puha levelekkel táplálkozott, míg ma élő kifejlett koalák súlya akár 15 kg is lehet.
A kutató kiemelte, hogy a felfedezés segíthet kitölteni a koalák evolúciójával kapcsolatban azt a 30 millió évnyi szakaszt, amelyről eddig nem sokat tudtak.
Crichton elmondta, hogy számítógépes elemzéssel derítették ki, hogy a Lumakoala a koalák családjához tartozik vagy közeli rokonuk, de hasonlít más, korábbi erszényesekre, köztük a Thylacotingára és Chulpasiára, amelyek 55 millió éves megkövesedett maradványait Északkelet-Ausztráliában találták meg.
"Korábban azt feltételezték, hogy a rejtélyes Thylacotinga és Chulpasia közeli rokonságban állhat a dél-amerikai erszényesekkel, de a Lumakoala felfedezése arra utal, hogy inkább az olyan ausztrál növényevő erszényesek korai rokonai lehettek, mint a koalák, a vombatok, a kenguruk és az oposszumok" - magyarázta a doktorandusz.
Az új tanulmány megemlít két másik koalafajt - a Madakoalát és a Nimiokoalát -, amelyek a Lumakoalával egy időben éltek 25 millió évvel ezelőtt a virágzó közép-ausztráliai erdőkben.
Gavin Prideaux, a Flinders Egyetem paleontológiai laboratóriumának igazgatója a lelet jelentőségével kapcsolatban hangsúlyozta, hogy korábban nem került elő ősi koalafaj maradványa az Északi területen.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:58 BRFK: tüntetők blokkolják a Szabadság híd forgalmát
- 18:56 A halál torkából jött vissza Ferenc pápa
- 16:11 Népegészségügyi központ: dinamikusan emelkedik a hepatitis A-val fertőzöttek száma
- 14:10 Meteorológia: Hajdúnánáson két nap alatt több eső esett a márciusi átlagos csapadékmennyiségnél
- 12:09 A Duna-völgyi-főcsatornába zuhant egy autó Kunszentmiklós és Kunadacs között
- 10:07 Javul az észak-macedóniai diszkótűz Magyarországon ápolt sérültjeinek állapota
- 8:06 Bővítené a nyugdíjasok áfa-visszatérítésének körét a Mi Hazánk
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06