Csillagászat
Látványos bolygóegyüttállás lesz február 22-én alkonyat után
A bő kétnapos, vékony holdsarlót alulról a ragyogó Esthajnalcsillag, felülről pedig a fényes Jupiter fogja majd közre.
2023.02.14 18:36MTIEgyszerre három égitest: a Vénusz, a Jupiter és a Hold együttállása figyelhető meg az égbolton február 22-én alkonyat után.
A Svábhegyi Csillagvizsgáló keddi közleménye szerint este hat óra körül különösen esztétikus hármas együttállásban gyönyörködhetünk: a bő kétnapos, vékony holdsarlót alulról a ragyogó Esthajnalcsillag, felülről pedig a fényes Jupiter fogja majd közre.
A közlemény szerint az égitestek megfigyeléséhez nem kell semmilyen segédeszköz, elég, ha a kitakarástól mentes nyugati horizont fölé tekintünk.
Mint írták, ezt megelőzően, február 21-én 18:05 perckor már megfigyelhető az égi hármas, de más felállásban: az alig másfél napos, hajszálvékony holdsarló felett ragyog majd a Vénusz, felette pedig a Jupiter látható.
A közlemény szerint a Vénusz, azaz az Esthajnalcsillag 22-én közel hússzor fényesebb lesz, mint az égbolt legfényesebb csillaga, a Szíriusz (természetesen a Nap után). Emellett a Jupiter a tavaly őszi földközelsége után még mindig meghatározó fényességgel uralja az esti égboltot.
Az égitestek együttállásáról és annak megfigyeléséről részletes blogbejegyzés olvasható a Svábhegyi Csillagvizsgáló Univerzum hírei blogoldalon.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06