Kicsit csiccsentettek csak be
Az osztrákok sörivásban megelőzték a németeket
2008-ban fejenként több mint 109 literes sörfogyasztásával Ausztria a második helyre jött föl a hagyományosan listavezető Csehország mögé.
2009.02.28 15:27National Geographic
Tavaly igencsak iszákos kedvükben voltak a sógorok: 2%-kal több sört ittak mint az azt megelőző évben. Hivatalos adatok szerint a 2008-as esztendőben 8,6 millió sör fogyott el Ausztriában.
Az emelkedést persze meg lehet magyarázni a tavalyi, Svájccal közösen rendezett labdarúgó Európa-bajnoksággal is, amely minden bizonnyal jelentősen hozzájárult az eredményhez. A Die Presse című osztrák napilap szerint azonban a világgazdasági válság is jótékony hatással volt a sörfogyasztásra.
Erről szóló tudósításának mindenesetre az "Iszunk a válság ellen..." címet adta. A 2008-ban ezüstérmes osztrákok fejenkénti sörfogyasztásuk mértékét tekintve 1 literrel múlták felül a németeket. A 109 liter/fős érték azonban nem tudja veszélyeztetni a csehek elsőségét, akik fejenkénti 155 literes sörfogyasztásukkal évek óta magabiztosan vezetik a világranglistát.
Kapcsolódó írások:
- Eltávolított cikk
- "Az alkoholmentes sör az első lépés a guminő felé" - néhány szó az éltető nedűről!
- A sörhas káros az egészségre
- A többség Gyurcsánnyal sörözne, vagy kávézna szívesebben
- Hoppá! Mischa Barton lebukott egy láda sörrel!
- Rákellenes biosört feljesztettek ki egy egyetem diákjai
- Sörcsapolóval ellátott árkád masina
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:01 Alex Soros Hillary Clinton volt vezető tanácsadójával kötött házasságot New Yorkban
- 14:57 Új COVID-variáns terjed - borotvapengeszerű torokfájdalom a fő tünet
- 12:26 Több spanyol városban tiltakoztak ismét a tömegturizmus miatt
- 10:25 Először állít női vezetőt a külső hírszerzés élére a brit kormány
- 8:11 Kijev megerősítette, hogy visszakapott több mint 1200 holttestet Oroszországtól
- 6:10 Iráni Nobel-díjasok és művészek a harcok beszüntetésére szólítottak fel
- 22:38 Parajd - Csökken a Korond-patak sótartalma a folyamatos szivattyúzásnak köszönhetően
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06