Melyik muzsikál? Melyik gyűjt?
A tücsök és a hangya: kisebb a különbség, mint gondoltuk
Tudományosan kisebb a különbség a tücsök és a hangya között, mint azt a mese sugallja: a hangyák a "lusta" tücskökhöz hasonló hangokkal kommunikálnak - állapították meg az Oxfordi Egyetem kutatói.
2009.02.11 13:35MTIA Science című folyóiratban megjelent tanulmány megállapítja: a hangadás a boly szociális életének egyik alapvető szervezőereje. A hangyák rendelkeznek "ciripelőkészülékkel", amelyről korábban azt hitték a tudósok, hogy az apró rovarok ezt csak veszély esetén használják egymás figyelmeztetésére.
A brit tudósok vizsgálata azonban megállapította, hogy a hangadás a kommunikáció egyéb formáiban is szerepet játszik. A királynők testalkata teljes mértékben eltér a kolónia többi tagjáétól, így ők a dolgozókétól teljesen eltérő frekvencián képesek "muzsikálni". A kutatók egy miniatűr mikrofon segítségével rögzítették a hangyák hangjait. Ha a királynő hangját bejátszották a dolgozóknak, azok egyesült erővel siettek "őfelsége" - illetve ebben az esetben a hangszóró - köré, hogy őrt álljanak körülötte.
A zoológusok a fenti tapasztalatok alapján leleplezték egy lepkefaj - a sztyeppvidéki hangyaboglárka (Maculinea rebeli) - titkát is. A lepkék képesek a hangyakirálynők hangját utánozni (nem pedig a hangyák kémiai jelzőanyagait, mint korábban vélték), így sértetlenül bejuthatnak és beköltözhetnek a bolyba, annak éléskamráit dézsmálhatják, a dolgozók pedig ugyanúgy "kényeztetik" őket, mint a kolónia vezérét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


