Horogra akadt óriások, párban
Két szupermasszív fekete lyuk egy fényéven belül?
Óriási tömegű fekete lyukakból álló kettős rendszert már többet is ismerünk, most azonban valószínűleg egy olyan akadt közülük horogra, melyben a komponensek távolsága egy fényévnél is kisebb.
2009.01.28 17:54hirek.csillagaszat.huA nagy galaxisok központjában helyet foglaló nagytömegű fekete lyukak léte és az összeolvadás galaxisképződésben feltételezett fontos szerepe együttesen azt sugallják, hogy ezen objektumoknak párban is gyakran kell előfordulniuk.
Todd Boroson és Tod Lauer (NOAO, Tucson, Arizona) szerint az SDSS J153636.22+044127.0 katalógusjelű kvazár is éppen egy ilyen párosra példa, melynek azonban az eddig felfedezett hasonló objektumokon túlmutató különlegessége, hogy a tagok távolsága nagyon kicsi, mindössze 0,1 parszek (kb. egyharmad fényév) körüli, keringési periódusa pedig mintegy 100 év lehet.
A kisebbik komponens tömege a Napénak mintegy 20 milliószorosa, a nagyobbiké ennek 40-szerese. A szubparszekes pályamérettel az SDSS J153636.22+044127.0 az elméletileg már megjósolt, közvetlenül összeolvadás előtti objektumok első azonosított képviselője lehet. Az NGC 6240 példa a centrumukban szupermasszív fekete lyukakból álló kettőst tartalmazó galaxisokra.
Nem feledkezhetünk el azonban arról a lehetőségről sem, hogy valójában két, véletlenül egy irányban látszó kvazárról van szó. A szerzők számításai szerint ennek esélye körülbelül 3,2·10-3. Ezt a lehetőséget leginkább - igaz, hogy csak tapasztalati alapon - a keskeny vonalak b-rendszerbeli hiánya cáfolja. További észlelésekkel a szoros kettősség megerősíthető vagy elvethető.
Nagyfelbontású direkt felvételek kizárhatják ezt a modellt, míg évekre kiterjedő monitorozás során esetleg detektálhatók a pályamozgásban bekövetkező változások. Boronsonék számításai szerint a b-rendszer sebessége évente 100 km/s-mal változik, ami adott esetben minden további nélkül rövid idő alatt kimutatható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06