Tudomány
A babák képesek logikai úton kikövetkeztetni mások preferenciáit
Ezzel a kutatók elsőként szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy a csecsemők nem tehetetlenek olyan helyzetekben sem, amikor a közvetlenül megfigyelhető információk hiányosak.
2020.11.28 05:35Sós ÉvaMár a 14 hónapos babák is sikeresen használnak logikai következtetéseket, hogy a társas világról tanuljanak, olyan helyzetekben is, amikor a közvetlenül rendelkezésükre álló adatok hiányosak - derült ki abból a tanulmányból, amely csütörtökön jelent meg a Nature Communications című szaklapban.
Közép-európai Egyetem (CEU) Babakutató Laborjában végzett kutatássorozatban Nicolo Cesana-Arlotti (Johns Hopkins University), Kovács Ágnes Melindával (CEU) és Téglás Ernővel (CEU) közösen vizsgálta, hogy a 14 hónapos, még nem beszélő csecsemők képesek-e nyelv előtti logikai műveletekre (például logikai kizárásra), hogy kikövetkeztessék a mások viselkedését vezérlő motivációkat.
A kutatási eredmények szerint - az uralkodó szemlélettel ellentétben - ami azt sugallja, hogy a csecsemők és kisgyerekek még nem képesek logikai műveletekre, a babák már 14 hónapos korban használják a logikai következtetések egyik alapvető formáját. Ami különösen meglepő, hogy az így szerzett tudást be is tudják építeni más következtetésekbe melyeket a társas világról alkotnak - írják.
Ezzel a kutatók elsőként szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy a csecsemők nem tehetetlenek olyan helyzetekben sem, amikor a közvetlenül megfigyelhető információk hiányosak. A hiányzó információ nem akadályozza meg őket abban, hogy megfelelően értelmezzék mások cselekvéseit és következtetéseket vonjanak le az azokat vezérlő okokról.
A beszámoló szerint ez azért lehetséges, mert képesek arra, hogy logikai műveleteket a társas világról szerzett ismeretek bővítésének szolgálatába állítsák. Ehhez annyit kell tenniük, hogy figyelembe veszik a releváns lehetőségeket, és kizárják azokat, amiknek a tapasztalataik ellentmondanak. Az így kapott eredmény felhasználható akár mások motivációjának megismerésére is - olvasható a közleményben.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


