Az élet jele?
Titokzatos metánfelhők a Mars felett
Nagy mennyiségű metánt figyeltek meg a NASA tudósai a Mars légkörében. A gázfelhő akár az élet jele is lehet, de önmagában még nem bizonyít semmit, írják az amerikai űrkutatási hivatal munkatársai a Science című tudományos magazin pénteken megjelent számában.
2009.01.16 13:12MTI, Fotó: NASAA csaknem 21 ezer tonnányi metángáz geológiai vagy biológiai folyamatok terméke. Lehet, hogy vulkanikus eredetű, víz, olvadt kőzet, szén-dioxid és más anyagok kémiai reakciójának során került a Mars mélyéről a bolygó vékony atmoszférájába. Ez azonban csak akkor lenne meggyőző magyarázat, ha magasabb lenne a légköri kén-dioxid-koncentráció, erre utaló adatok viszont nincsenek, és vulkáni tevékenységet jelző hasadékokat, repedéseket sem figyeltek még meg a felszínen.
Az is lehet, hogy a felszín alatt élő mikroorganizmusok termelték a gázt. Biológiai eredetű metán a Földön oxigéntől elzárt környezetben baktériumok közreműködésével keletkezik. "Dél-Afrikában, a Witwatersand-medencében például olyan baktériumokat találtak, amelyek hidrogén felhasználásával metánt állítanak elő szén-dioxidból. Ezek a mikrobák 2-3 kilométeres mélységben élnek, évmilliók óta elzárva a felszíntől. Lehetséges, hogy a Marson is vannak hasonló mikroorganizmusok" - áll a tanulmányban.
A metángáz jelenlétét földi űrteleszkópokkal mutatták ki az infravörös színképelemzés módszerével. A kutatás hét éve kezdődött, a bolygó felszínének 90 százalékát vizsgálták át. A nagy mennyiségű gáz 2003 nyarán szabadult ki a felszín alól a Mars északi féltekéjén három különböző területről. Az első hírek a felfedezésről 2004-ben jelentek meg, de a kutatók csak most, öt éven át tartó értékelés, elemzés és újbóli elemzés után állítják biztosan, hogy az adatok hitelesek. A tanulmány szerint az érintett területeken másodpercenként 0,6 kilogramm metángáz kerül a vörös bolygó atmoszférájába a nyári időszakban.
Elképzelhető, hogy a gáz állandóan termelődik, és azért szabadul fel csak nyáron, mert a meleg akkor töri meg a felszínt borító jégpajzsot. A vizsgálat során a legnagyobb nehézséget az okozta, hogy eltorzították a színképet a földi atmoszférában lebegő gázok. "Sokat dolgoztunk, mire megbízható eredményre jutottunk" - mondta Michael Mumma kutatásvezető. Az eredmények azonban a jelenség geológiai magyarázatát, és a biológiai, vagyis az élet jelenlétén alapuló magyarázatát sem támasztják alá kellőképpen. "Kimutattuk, hogy egyes területekről metán kerül a Mars légkörébe. A következő lépésben azonosítani szeretnénk valamennyi ilyen régiót, és szeretnénk megállapítani, hogy honnan szabadul fel metángáz minden évben. Azt is ki kell deríteni, hogy hol valószínűbb a geológiai eredetű gázkibocsátás, és hol lehet inkább biológiai háttere a jelenségnek" - mondta Mumma. Ennek alapján lehetne landolási helyszínt választani a NASA Mars-szondájának, amely 2011-ben indul - mondta a csillagász.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06