Az idegsejtek rugalmasan átcsoportosíthatók
Kitörölhetetlen emlékezet - mitől nem lehet elfelejteni a biciklizést?
A biciklizést nem lehet elfelejteni, tartja a köznyelv, és ez igaz is. Ennek oka az, hogy az agy a tanulás során létesített idegkapcsolatokat nem bontja szét, hanem csupán kiiktatja.
2008.11.26 16:13National Geographic
Az emlékek nem vesznek el, csak gyakran nehéz őket előhívni.
Susanne Hofer, a németországi Max Planck Neurobiológiai Intézet kutatója és munkatársai azt szerették volna kideríteni, miért lényegesen könnyebb újra megtanulni valamit, ami egyszer már feledésbe merült, mint egy teljesen új tudást elsajátítani.
A neurobiológusok ezért időnként lefedték pár felnőtt egér egyik szemét. Így képalkotó eljárások segítségével megvizsgálhatták, hogyan hat ez a rágcsálók agyának idegkapcsolataira.
Már rövid idő elteltével új idegkapcsolatok alakultak ki az agy látásért felelős részében: az idegsejtek átálltak arra, hogy a megmaradt szem jeleit dolgozzák fel, az egér megtanult csupán erre a szemére hagyatkozni. Miután az egerek újra használhatták mindkét szemüket, az idegsejtek újra átcsoportosultak, és alkalmazkodtak a kétszemes látáshoz.
Az egyszemes verzióra való áttérést tehát teljesen meg lehetett fordítani, ezek szerint pedig a régi kapcsolatok nem tűntek el, csupán ideiglenesen kiiktatódtak. A kutatók megismételték a kísérletet, és újra betakarták az egerek egyik szemét.
Ezúttal sokkal gyorsabban alkalmazkodtak az idegsejtek az egyszemes látáshoz.
A vizsgálatok szerint az idegsejtek rugalmasan átcsoportosíthatók, a meghatározott kapcsolódási helyek pedig szükség szerint aktiválhatók illetve kiiktathatók.
Mivel egy tapasztalatra később talán még szükség lehet, úgy tűnik, az agy úgymond tartalékba helyezi. Ez később megkönnyíti az újratanulást.
A biciklisek valószíűleg ezért ülnek többéves kihagyást követően is biztosan a nyeregben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


