Sok gén azonos bennünk
A kenguru genetikailag közel áll az emberhez
Ausztrália jelképe, a kenguru a mai Kína területén alakulhatott ki, és meglepő módon genetikailag sokkal közelebb áll az emberhez, mint azt korábban a tudományos gyakorlatban gondolták, állapították meg ausztrál kutatók.
2008.11.22 17:24MTIA kormányzati támogatásból működő Centre of Excellence for Kangaroo Genomics (CEKG) tudósai először térképezték fel teljes egészében az erszényes emlősök genomját, és arra a meglepő eredményre jutottak, hogy az állatok meglehetősen közel állnak az emberhez.
"Számos különbség tapasztalható, nekünk ebből-abból egy kicsit több van, másból egy kicsit kevesebb, de végülis sok gén azonos bennünk, és közülük többnek még a sorrendje is megegyezik. Azt hittük, hogy a gének teljesen össze lesznek keveredve, de épp ellenkezőleg. Az ember genomjának szép nagy darabjai ott csücsülnek a kenguru genomjában" - mondta a CEKG igazgatója, Jenny Graves telefoninterjújában. Korábbi ismereteink szerint a kenguruk és emberek legközelebbi közös őse 150 millió éve élt.
Összehasonlításképpen: az egér és az ember közös elődje 70 millió éves. A kenguruk vélhetően a mai Kína területén alakultak ki, de először Amerikába, majd onnan Ausztráliába és a déli sarkvidékre vándoroltak (ebben az időben a Pangea nevű óriáskontinens darabjai még nem távolodtak el teljesen egymástól). "A kenguruk rendkívül sok információval szolgálnak arról, hogy milyenek voltunk úgy 150 millió éve" - tett hozzá Graves.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


