A többség undorodik a pókoktól
A pókok "félelemhálózatot" aktiválnak
A pókok több félelmet keltenek, mint a náluk veszélyesebb állatok. Ezt bizonyítja a würzburgi egyetem egy kísérlete, amelynek eredményei a New Scientist című folyóiratban jelentek meg.
2008.11.22 16:38MTI"A pókoknál teljesen felértékelődik a kockázat. A tényleg veszélyes állatoktól, mint az allergiás reakciót kiváltható méhektől és darazsaktól jóval kevésbé undorodnak és félnek az emberek" - mondta a kutatás vezetője a Der Standardnak. A kísérlet során a pszichológusokból és biológusokból álló csapat hallgatók elé tett pókokat, darazsakat, méheket, bogarakat és lepkéket ábrázoló képeket. A pókfényképek minden kategóriában győzedelmeskedtek. Messze a legtöbb félelmet és undort keltették és veszélyesebbnek is tartották őket.
Már egy pók képe is elegendő ahhoz, hogy undor- és félelemérzetet keltsen. "Egyfajta félelemhálózat aktiválódik: az ember elkezd asszociálni" - magyarázta a tudós. A félelem kiváltásához ezért már a tudat is elég, hogy pók van a szobában, vagy akár csak szó esik róluk. Közép-Európában alig akad emberre veszélyes pók. "Mérgük célpontjai a zsákmányállatok, általában legyek és szúnyogok" - mondta. Van ok feltételezni, hogy a pókiszony alapja a társadalom kulturális hatása. Mifelénk minden harmadik nő és minden ötödik férfi vallja be, hogy fél a pókoktól. Csupán néhányuknál jelentkezik azonban a beteges arachnofóbia (pókiszony), amely az érintettek számára számos kellemetlen következménnyel jár.
"Ezek az emberek félnek kihozni a garázsból az autót, lemenni a pincébe vagy leülni egy réten" magyarázta a pszichológus. Gyógyulást a félelem tárgyával történő óvatos szembesítés hozhat, amit azonban mindenképp meg kell beszélni a beteggel, hangsúlyozta a würzburgi pszichológus.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


