Palmyra közelében
Ezerkétszáz éves monumentális keresztény templom romjaira bukkantak Szíriában
Szíriai és lengyel régészek közösen tárták fel Szíria legnagyobb ókori romvárosa, Palmyra közelében egy ezerkétszáz éves keresztény templom maradványait.
2008.11.17 16:09National Geographic
A hírneves ókori város, Palmyra közelében a közelmúltban a negyedik, egyben a legnagyobb keresztény templom került napvilágra. A templomot már az arab uralom idején, a 8. században alapították.
Az építmény hossza 47 métert, a szélessége pedig 27 métert tett ki, 12 oszlopa mintegy 6-6 méter, fa mennyezete pedig több mint 15 méter magas lehetett. A templom udvarán kis amfiteátrum is helyet kapott, amely feltehetőleg különféle vallási szertartások helyéül szolgálhatott. A feltárások új adalékokkal járulhatnak hozzá a Kr.u. 1-3. században virágzó, majd a rómaiak által lerombolt, utóbb szerényebb keretek között újjáéledő város történetének kutatásához.
Az UNESCO kulturális világörökség listáján szereplő romváros Szíria közepén, Damaszkusztól 245, az Eufrátesztől pedig 120 kilométernyire, a mai Tudmur város közelében fekszik. Palmyrát a legendák szerint a szíriai sivatag egyik legnagyobb oázisában, a Mediterráneumot a Közel-Kelettel összekötő fő karavánutak kereszteződésében alapította Salamon király. Felvirágzása a római uralom alatt következett be, a kevert etnikumú (arámi, görög, római) és vallású kereskedők óriási vagyont halmoztak fel a városfalak között.
Az egykori pompát és gazdagságot a megőrződött csodálatos építészeti emlékek tükrözik. A 3. században Zenóbia királynő uralma alatt a palmyrai királyság fellázadt a római fennhatóság ellen, s az állam határait előbb északon Kappadókiáig tolta ki, majd egy rövid időre Egyiptomot is magába olvasztotta.
Aurelianus császár csapatai azonban leverték a lázadó királyságot, s 273-ban lerombolták a várost, amely el is néptelenedett. Ezt követően katonai tábort telepítettek Palmyra romjai mellé, amely a későbbiekben kisebb várossá fejlődött. A 4. század végén Szíria a Bizánci Birodalom, s ezzel együtt a keresztény világ része lett, egészen a 634-ben bekövetkezett arab hódításig.
A keresztény vallást azonban nem tudták teljesen száműzni a térségből, amit az újonnan feltárt templom is jól jelez.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:36 Orosz hírszerzés: ukrán-brit provokáció készül a Balti-tengeren
- 18:13 A legsúlyosabb büntetéssel sújthatják a minnesotai gyilkosságok elkövetőjét
- 16:10 Elfogyhatnak Izrael légvédelmi rakétái
- 14:43 NAÜ - Nincs bizonyíték arra, hogy Irán atombombán dolgozna
- 12:33 Tömegsír egy apácák által működtetett anyaotthonnál - közel 800 gyermek holttestét rejtheti egy szennyvíztározó
- 10:04 Újraélesztettek egy két hónapos csecsemőt Fejér vármegyében
- 8:41 Óriási vihar csapott le a horvát tengerpartra - videó
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06