90 évesen távozott...
Elhunyt Manninger Jenő, az MTA doktora
Rövid, súlyos betegség után, 90 éves korában, október 3-án elhunyt Manninger Jenő, nyugalmazott egyetemi tanár, az MTA doktora - közölte a Manninger Jenő Alapítvány Kuratóriumának elnöke, Cserháti Péter az MTI-vel szombaton.
2008.10.04 13:50MTIManninger Jenő egyetemi tanulmányait 1942-ben Pécsett fejezte be. A helyi kórbonctani klinikán kezdte orvosi működését, majd 1944-ben frontszolgálatra került. 1945-ben hadifogságba esett, szovjet tábori kórházakban dolgozott.
Hazatérése után, 1948-ban a budapesti Koltói Anna Kórházban, majd az abból 1956-ban megalakított (2007-ben megszüntetett) Országos Traumatológiai (Baleseti) Intézetben folytatta pályafutását, amelynek haláláig, 60 éven át munkatársa, 1978-89 között főigazgatója volt.
Számos külföldi ösztöndíj révén ismerkedett meg a nemzetközi kéz- és csípősebészet korszerű módszereivel, amelyeket a hazai gyakorlatba is bevezetett és kutató munkásságával továbbfejlesztett.
Ennek nyomán európai hírű kézsebészeti iskola jött létre, megszerveződött a magyar baleseti és kézsebészeti hálózat. 1968-ban ő végezte az első korszerű csípőprotézis beültetést az országban. 1965-ben kandidátusi, 1980-ban MTA doktori fokozatot szerzett, az Orvostovábbképző Egyetem Traumatológiai Tanszékének vezetőjeként szervezte a baleseti sebészek képzését, továbbképzését.
Számos hazai és külföldi szakmai társaság vezetője, tagja, majd tiszteletbeli tagja volt. Munkásságáért Batthyány-Strattmann és Semmelweis-díjban is részesült, nemzetközi elismerései közül kiemelkedik az Amerikai Kézsebészeti Társaság által adományozott "a kézsebészet úttörője" cím.
Nyugdíjba vonulását követően haláláig elsősorban a combnyaktörés gyógyításának kérdéskörével foglalkozott. Az általa kidolgozott műtéti módszert egyre több nyugat-európai intézetben is alkalmazzák, 227 magyar illetve idegen nyelvű könyv, könyvfejezet, közlemény szerzője, társzerzője volt. A munkásságát összefoglaló monográfiát 2005-ben német, majd 2007-ben angol nyelven is megjelentették.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06