Repülő csészealj
Ismét kipróbálták a Marsra szállás lassítóernyőjét
Újabb próbát hajtott végre a NASA a majdani marsi landolásokra használandó, repülőcsészealj-formájú leszállóeszközzel, az ejtőernyő azonban ezúttal sem nyílt ki teljesen.
2015.06.10 08:26MTIAz időjárás miatt többnapos halasztást követően hétfőn az űreszköz - Low Density Supersonic Decelerator (LDSD) - egy óriási héliumballonnal emelkedett fel a hawaii Kauai szigetéről.
Háromórás utazás után a háromtonnás "csészealj" levált a ballonról, majd egy hordozórakéta segítségével 55 kilométeres magasságba emelkedett a Csendes-óceán felett. Innen kezdte meg leszállását a Földre az űrhajózás történetének legnagyobb ejtőernyője segítségével, a harminc méter átmérőjű ernyő azonban nem nyílt ki teljesen.
A teszttel az atmoszférán szuperszonikus sebességgel áthaladó, zuhanó eszközök lassításának technológiáját kutatták. A NASA tavaly nyáron egy hasonlóan nagy ejtőernyőt tesztelt, amely akkor szintén nem nyílt ki teljesen. Az idei év egyik fő célja az ernyő újratervezése volt. Az amerikai űrkutatási hivatal évtizedek óta ugyanolyan ejtőernyőt használ a marsi légkörbe érkező űreszközök lelassítására.
Mivel a Marson nagyon ritka a légkör, az űreszközök landolását elősegítő ernyőknek különösen erősnek kell lenniük. Ha azonban asztronautákkal együtt, nehezebb űrhajóval történik a landolás, még nagyobb és erősebb ejtőernyőre van szükség. A most használt ernyő méreteiben a kétszerese a közel egytonnás Curiosity marsjáró landolásakor használtnál.
A NASA 2016 nyarára tervezi a következő tesztet. Elképzeléseik szerint a 2030-as években embert küldenek a Marsra.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
- 10:39 Az EU betiltotta négy orosz sajtóorgánum uniós sugárzását
- 9:38 Az EU további segélyt juttatott el hajókon Gázába
- 8:36 Budapest Közút: keddtől forgalmirend-változásra kell készülni a Nagy Lajos király útján
- 7:16 Bosznia-Hercegovina felfüggesztette diplomáciai egyezményét Magyarországgal
- 6:52 139 tonna tartós élelmiszert gyűjtött rászorulóknak egy hétvégén az Élelmiszerbank
- 5:46 Szergej Lavrov: Oroszország kész a harctéren megküzdeni a Nyugattal
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06