jövevény
Napicuki: Derby-kenguru született a Szegedi Vadasparkban
Az anyja erszényéből ki-kikandikáló kis-kiskengurut már a szerencsésebb látogatók is megfigyelhetik.
2015.05.14 09:22MTIA törpekengurunak is nevezett erszényeseket nemzetközi törzskönyvi program keretében nevelik a Tisza-parti állatkertben.
A gondozók már hetekkel ezelőtt felfigyeltek az egyik nőstény erszényének teltségére, de a kengurucsapat bővülésében csak akkor lehettek biztosak, amikor a kölyök is előmerészkedett.
A Derby-kenguru a legkisebb kengurufélék egyike, a 12-15 évig élő faj nőstényei 6-10, a hímek 4-6 kilogrammosra nőnek meg.
A faj nőstényeinek vemhességi ideje 25-28 nap. Az anyaállat a nagyon fejletlenül világra hozott kicsinyét 8-9 hónapig hordja erszényében. A kölyök születése után rögtön fölmászik az erszénybe, ahol szorosan rátapad anyja emlőjére. Az emlő ezt követően gombszerűen megdagad, és mint egy patentkapocs tartja az újszülöttet.
A kizárólag növényevő faj hajdan elterjedt volt Dél- és Délnyugat-Ausztráliában, ma már kisebb területeken él, főleg a kontinens déli partjának szigetein és a nyugati rész nemzeti parkjaiban. Kifejezetten társas állat, akár ötvenfős csapatokba is összeállhatnak. Elsősorban az élőhelyek pusztulása, valamint a behurcolt ragadozók veszélyeztetik, egyes helyeken a farmerek kártevőnek tekintik, és vadásznak is rájuk. A tudomány is felfedezte a fajt, a legkedveltebb erszényes modell a genetikai és az élettani kutatásokban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


