Purgatorius
Fákon éltek a legkorábbi főemlősök
A paleontológusok azt feltételezték, hogy a Purgatorius a talajon járt, és a főemlősök csak később kerestek menedéket a fák lombjai között. A montanai lelőhelyen később előkerült csontok viszont arról tanúskodnak, hogy erős fogó lábaik voltak, amelyekkel könnyedén megragadhatták az ágakat, így közlekedve a lombok között.
2015.01.21 17:58MTIA korábbi elképzelésekkel ellentétben fákon élt az első főemlős, a Purgatorius - erre a következtetésre jutottak a Yale Egyetem kutatói, akik vizsgálataikról az Amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában, a PNAS online kiadásában számoltak be.
A Purgatorius az emlősök (Mammalia) osztályához és a főemlősök (Primates) rendjéhez tartozó kihalt nem, amelynek legkorábbi fosszilis maradványai a röpképtelen dinoszauruszok kihalását követő időszakból származnak - olvasható a ScienceDaily hírportálon.
A legkorábbi főemlős első fosszíliáit 1974-ben fedezték fel Montanában, 65 millió éves üledékes rétegben, ahol fogai és állkapcsai kerültek napvilágra. A leletek alapján lehetetlen volt meghatározni, hogy miféle lényről van szó, csupán azt állapították meg, hogy a házi patkány méretű főemlős gyümölcsökkel és rovarokkal táplálkozott.
A paleontológusok azt feltételezték, hogy a Purgatorius a talajon járt, és a főemlősök csak később kerestek menedéket a fák lombjai között. A montanai lelőhelyen később előkerült csontok viszont arról tanúskodnak, hogy erős fogó lábaik voltak, amelyekkel könnyedén megragadhatták az ágakat, így közlekedve a lombok között.
"A bokaízületet alkotó csontok mutatják, hogy mennyire hajlékony a lábfej. Ez a fajta mozgékonyság napjainkban kizárólag a főemlősök sajátja" - hangsúlyozta Stephen Chester, a tanulmány vezető szerzője, a Brooklyn College docense, aki a kutatás idején a Yale Egyetem munkatársa volt.
A kutatást megalapozó leletek a legősibb fosszilis bizonyítékok arra nézve, hogy a fákon való életmód kulcsszerepet játszott a főemlősök evolúciójában. Mint a paleontológus hangsúlyozta, a vizsgálatok azt is bizonyítják, hogy fokozatos volt a főemlősök és emlősök szétválása: az előbbiek apránként tettek szert olyan anatómiai változásokra, amelyek megkönnyítették a fákon való közlekedést és az élelemhez való hozzáférést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:29 KSH: a benzin 12, a dízel 1 forinttal olcsóbb a szomszédos országok átlagánál
- 22:28 MÁSZ: a benzin ára 10, a gázolajé 4 forinttal csökkent a héten
- 21:22 Emilia Romagna Nagydíj - Verstappen győzött Imolában
- 20:07 Hajóbaleset Verőcénél - Jól látható a hatalmas sérülés a szállodahajó orrán - képek
- 19:03 Ennyi maradt - oda kerül a motorcsónak roncsa, ahova a szinte napra pontosan 5 éve elsüllyedt Hableányé - képek
- 18:35 Fico szlovák miniszterelnök élete nincs veszélyben a merényletkísérlet után - a kormány szerint
- 17:17 Itt az új COVID variáns, a FLiRT KP.2
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06