Farkasordító hideg közeleg
Visszatérnek a ragadozók Európába
Már elszoktunk attól, hogy egy kis erdei séta során farkassal vagy medvével találkozunk, pedig jobb, ha lassan újra figyelünk - az európai ragadozók visszatérőben vannak! (Szerencsére.)
2014.12.26 15:00Szilágyi Szabolcs - ma.hu
Mikor látott utoljára hiúzt? Az állatkertben? Kis szerencsével (na jó, hatalmas szerencsével) akár a természetben is rá lehet akadni - újra. Európából ugyanis annyira kiirtották a nagyobb ragadozó állatokat, mint a farkas vagy a medve, hogy csodaszámba megy, ha az ember találkozik eggyel annak természetes közegében.
A környezetéért felelős európai ember azonban felismerte, hogy a komplett ökoszisztémát csak annak minden egyes szintjének megtartása mellett lehet megőrizni. Ebbe pedig a csúcsragadozók is beletartoznak. Egy új, korábbi - 76 szerzőtől, 56 intézményből - tanulmányokat összegző kutatás négy faj sorsát vizsgálta az öreg kontinensen. A beszámoló szerint mára annyira helyreállt a nagyvadak populációja, hogy Európa harmadán a négyből legalább egy megtalálható. Még fontosabb megállapítás, hogy az egyes populációk döntő többsége legalább stabil vagy szaporodó, ami bíztató kilátásokkal kecsegtet a fajok jövőjét illetően. (Oroszország, Ukrajna és Fehéroroszország területén nem vizsgálták a trendeket.)
Jellegzetesen 21. századi fejlemény, hogy az állatok nem pusztaságokat, lakatlan, kietlen tájakat vettek birtokba, hanem gyakran az ember közvetlen közelében alakítottak ki maguknak élőhelyeket. Például a farkasok területein átlagosan 37 ember él négyzetkilométerenként. A megfelelő óvintézkedések mellett egyelőre úgy tűnik, hogy jól megférünk a ragadozók mellett.
Ez a modell egyébként alapvetően eltér az észak-amerikai elképzeléstől, mely szigorúan szétválasztja a vadont az ember lakta vidékektől. Amint arra a tanulmány rámutat, Európa kétszer annyi farkasnak ad otthont, mint az Egyesült Államok, noha csak fele akkora területen élnek a kutyák őseinek számító állatok, ráadásul olyan helyeken, amiken a népsűrűség több mint kétszerese az amerikainak.

Becslések szerint összesen 17 ezer barnamedve (Ursus arctos) él a vizsgált területeken, több mint 12 ezer farkas (Canis lupus), 9 ezer eurázsiai hiúz (Lynx lynx) és 1250 rozsomák (Gulo gulo) mellett. A fenti képen jól látszik, hogy melyek főbb előfordulási helyeik; hazánk közvetlen szomszédságában a négy említett fajból három (barnamedve, farkas és hiúz) megtalálható.
Vagyis csak óvatosan az északi és keleti határok közelében levő erdőségekkel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06