Kétharmaduk már alig él
A nagy ragadozók eltűnése veszélyezteti a teljes ökoszisztémát, az emberé nem
Az emberi tevékenységek hatására a világon szinte mindenütt veszélyeztetettek vagy a kihalás szélére kerültek az olyan nagytestű ragadozók, mint a tigrisek, oroszlánok vagy pumák - hiányuk pedig széleskörű hatással van az ökoszisztémára.
2014.01.10 05:30MTI
A ragadozók számának változása befolyásolja a madarak, az emlősök, a gerinctelenek faji sokszínűségét, a vegetációt, a mezőgazdaságot és a klímaváltozást is - írja egy nemzetközi kutatócsoport a Science című tudományos folyóiratban frissen megjelent tanulmányában. A nagy ragadozók kihalásának és az ezzel járó következményeknek a megakadályozása érdekében a kutatók globális állatvédelmi kezdeményezést sürgetnek.
A 31 legnagyobb testű ragadozó mintegy kétharmadát a sebezhető kategóriába sorolja a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) veszélyeztetett fajokat számon tartó vörös listája. Ezen fajok háromnegyedének zsugorodik a populációja és az élettere is - írja William Ripple, az amerikai Oregon Állami Egyetem kutatója és munkacsoportja.
A helyzet pontos megfogalmazása érdekében a szakértők hét ragadozóra koncentráltak: az oroszlánra, a dingóra, a pumára, a leopárdra, a hiúzra, a farkasra és a tengeri vidrára. A rendelkezésre álló adatok alapján elemezték, hogyan hat az állatok eltűnése az ökoszisztémára.
A legtöbb esetben egyértelműen láthatóak a következmények. Nyugat-Afrikában például az oroszlánok és leopárdok számának csökkenésével megnőtt az Anubisz-páviánok állománya. Emiatt visszaesett a páviánok táplálékául szolgáló kisebb testű párosujjúak, illetve emlősök száma.
Délkelet-Alaszka vizeiben a tengeri vidrák száma csökkent, emiatt elszaporodtak a tengeri sünök, amelyek lelegelték a hínárerdőket - írják a szakértők.
Hasonló hatással van több területen a farkasok populációjának zsugorodása: növekszik a sok növényt fogyasztó jávorszarvasok és egyéb szarvasok száma. A vegetáció visszaesése pedig további hatással van a madarakra és a kisebb emlősökre.
Néhány esetben a folyamat visszafordítható: a Yellowstone Nemzeti Parkban például a farkasok visszatelepítése után normalizálódott a helyzet. "Lenyűgöző, milyen ellenálló-képessége van a Yellowstone ökoszisztémájának. Egyáltalán nem gyors a gyógyulási folyamat, de néhány területen már elkezdődött" - mondta el Ripple.
Pozitív hatást fejtenek ki a klímaváltozásra is saját ökoszisztémájukon belül a nagytestű ragadozók: sakkban tartják a növényevőket, így a vegetáció megfelelőképpen fejlődhet, megkötheti a szén-dioxidot.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06