Állatvilág
Nagyragadozó bukkant fel Zemplénben
Állandósulni látszik a farkas jelenléte az Északerdő Zrt. kezelésében lévő zempléni állami erdőkben.
2014.10.14 08:28MTI
Fotó: freedigitalphotos.net/nixxphotography
A vállalat munkatársai az elmúlt időszakban többször észlelték, hogy farkas él a belső-zempléni területeken. Telkibánya, Gönc és Háromhuta térségében néhány alkalommal látták is a nagyragadozót, ráadásul többször találták meg frissen hátrahagyott lábnyomait, valamint egy-egy zsákmányának maradványait - mondta el Zay Adorján, a társaság vezérigazgatója.
Az erdészet szakemberei megfigyelték azt is, milyen látható hatása van a farkasnak a potenciális zsákmányállatokra, elsősorban a gímszarvasra és a muflonra. A bőgés gyakorlatilag hang nélkül, némán zajlott le azokon a területeken, ahol a szarvasok észlelték a ragadozót, és azt is tapasztalták, hogy az állatok elkerülték az érintett részeket. A muflonok elsődleges védekezési reakcióként nagyobb nyájakba verődtek, de ők is elhagyták az ilyenkor használt területeiket.
Az Északerdő Zrt. által kezelt Aggteleki-karszton, a Szín-Szelcepusztai vadászterületen már egy évtizede jelen vannak a farkasok, a Bükk hegységben pedig az elmúlt években jelentek meg. A Zemplénben nemcsak a farkas telepedett meg, tavaly egy hiúzról készített felvételt az egyik vadkamera - mondta el a szakember.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


