Kalotaszegi lelet
Kelta temetőt találtak a régészek Kolozsvár közelében
Kelta temetőt találtak az észak-erdélyi autópálya nyomvonalát kutató régészek Kolozsvártól mintegy 20 kilométerre nyugatra, a kalotaszegi Magyarvista (Vistea) térségében.
2014.10.08 22:30MTI
A Szabadság című napilapnak nyilatkozó Sorin Cocis régész elmondta, a Magyarvista melletti Gerecse dombon a 2010-ben elvégzett fémérzékelős vizsgálat jelezte először, hogy érdemes alaposabban átvizsgálni a területet. Akkor négy hamvasztásos kelta sírt ástak ki, amelyekben az időszámításunk előtti 4.-3. századból származó vas fegyvereket, kardot, lándzsát és késeket találtak.
A munkálatokat az elmúlt hetekben folytatták, és egy 1,8 hektáros területre terjesztették ki, amelyen 56 sírhelyet tártak fel, de a régészek azt feltételezik, hogy a temető sokkal nagyobb lehet. A sírokból hamvakat tartalmazó urnák, kerámiaedények, vasból készült fegyverek, kardok, lándzsák, kések és pajzsmarkolatok, valamint ékszerek, ezüst- és bronzkarperecek kerültek elő.
A felszínre hozott tárgyak arra utalnak, hogy a kelták hittek a túlvilági létben, mert dolgaikkal együtt temették el halottaikat, és ital- és ételáldozatot is elhelyeztek a sírokban - nyilatkozta az ásatásokat vezető régész.
Hozzátette, egy 70 centiméter magas és 40 centiméter széles sírkövet is találtak, amelyen két faragott kar látszik. A régészek jelenleg a leletek feldolgozásán és restaurálásán dolgoznak, idővel pedig a tárgyakat múzeumban helyezik el.
Berecki Sándor régész, kelta-szakértő a Szabadságnak elmondta, hogy a kelták a Kr.e. 4. század utolsó negyedében hatoltak be Erdélybe. A Szatmár megyei Csomaközön (Ciumesti) talált, madárral díszített sisak a legismertebb romániai kelta lelet. Kolozsvár környékén több kelta lelőhelyet is feltártak a múltban. Ezek közül a közel száz sírból álló apahidai temető a legkiterjedtebb. A dezméri (Dezmir) kelta temetőben egy szekerestől eltemetett vezér sírját is megtalálták.
A kelták a Krisztus előtti 2. évszázad elején vonultak vissza Erdélyből.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06