Kincsek az autópálya nyomvonalán
A rómaiak lábnyoma az M6 autópálya nyomvonalán
Pénzérmék sokasága, római kori finomkerámia mellett számos egyéb érdekesség is előkerült Bátaszék térségében, ahol az M6 autópálya építéséhez kapcsolódóan egy római kori településkomplexum maradványainak feltárása folyik.
2008.08.28 16:34MTIA leletek közül a legkülönlegesebbnek egy eredetileg életnagyságúnál nagyobb bronzszoborhoz tartozó több ujjtöredék és egy római lábnyomot megőrző tégladarab számít. Az ásatást a Kulturális Örökségvédelmi Szakszolgálat (KÖSZ) munkatársai végzik Majerik Vera régész vezetésével - tudatta csütörtökön az MTI-vel közleményében a KÖSZ. Mint a dokumentumban olvasható, korábban is ismert volt, hogy ezen a területen vezetett keresztül egy fontos római kereskedelmi és hadi út, amelynek egyik mérföldkövét a közeli majorban találták meg.
A terület felderítéséhez korábban a szekszárdi Wosinszky Mór Múzeum készíttetett légi felvételeket, amelyeken a szántóföldi növényzet jól láthatóan kirajzolta a felszín alatt még takarásban levő nagyobb objektumokat. A szabályos négyzetek egy-egy római kori épületegyüttes földművének maradványaira utalnak. "A terepbejárási adatok és a légi felvételek alapján azonosítható lelőhely a Lajvér patak medrének áthelyezése során került a földmunkák sávjába. Az új meder kiásásával az egész lelőhely megsemmisül, így csak az azonnal elkezdődött régészeti feltárás biztosíthatja a leletek, illetve a római kori emlékek értékes történeti információt hordozó adatainak megmentését" - áll a KÖSZ közleményében.
A dokumentum szerint a feltárás még csak az elején tart, de már eddig is látványos eredmények születtek. Az eddig előkerült több mint ezer kisebb fémlelet, köztük meghatározó mennyiségben pénzérmék és egyéb tárgyak alapján már most megállapítható, hogy a Kr. u. II-III. században igen élénk áruforgalom lehetett a Római Birodalomnak ebben a szegletében is. Az egyszerű katonai támaszpontokról, de még a kisebb gazdasági és lakóépületekből is szokatlan mennyiségű pénz és terra sigillata - finomkerámia, a római kor porcelánja - bukkant elő.
Ennek alapján feltehető, hogy ezen a területen eredetileg esetleg egy fontosabb, megerősített kereskedelmi csomópont, piachely volt. A feltárás során megfigyelhető részletek sokban pontosítják, kiegészítik azt a képet, amely a II-III. századi Pannonia hétköznapjairól, a kereskedelmi áruforgalomról, a tárgykultúráról eddig ismert volt - tűnik ki a közleményből.
A kutatók arra is rámutattak, hogy a pontosabb következtetésekhez nem elegendő összeszedni a földben található töredékeket, feltárni az épületek romjait, hanem a leletanyag helyzetét, egymáshoz való viszonyát is meg kell figyelni, rögzíteni, dokumentálni, "hogy a következő nemzedékek is olvashassák azt a könyvet, amelyet a Szakszolgálat régészei most nyitnak ki az ő számukra is"
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


