Miért fordulnak a tehenek déli irányba?
A tehenek belső iránytűje
Az emlősök belső iránytűvel rendelkeznek - derült ki német és cseh tudósok közös kutatásának hála, amelynek során műholdas felvételek segítségével a szarvasmarha és az őzek legelési és pihenési tájolását tanulmányozták.
2008.08.27 12:07MTIA kutatók eredményeiket a PNAS-ban, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia folyóiratában (Proceedings of the National Academy of Sciences) publikálták. Marhapásztorok és a vadászok régesrég megfigyelték, hogy az állatok pihenéskor vagy legeléskor egy irányba fordulnak, ám sokáig azt hitték, hogy ez a szélirány, vagy a napsugarak hatására történik. Hynek Burda és Sabine Begall, a Duisburg-Esseni Egyetem biológiai karának kutatója kollégáival a Google Earth 8510 műholdfelvételét tanulmányozta, amelyeket a világ különböző tájain lévő 308 legelőn készítették
A kutatók ugyancsak tanulmányoztak 3000 olyan felvételt, amelyet Csehország területén, 225 helyen készültek, s amelyeken a hóban pihenő őzek testlenyomatát rögzítette. Mint kiderült, a vizsgált szarvasmarhák 60-70 százaléka észak-déli irányban helyezkedve legelt. Ugyanez a trend volt megfigyelhető az őzek esetében, amelyek legszívesebben észak-déli irányban helyezkedtek el pihenéskor. Mivel a szél és a napsugarak iránya a sok ezer felvételen teljesen különböző volt, a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy kizárólag a Föld mágneses tere volt az állatok "polarizációjáért" felelős tényező.
Azokon a szélességi fokokon és helyeken, ahol a földrajzi és a mágneses északi irány eltér egymástól, a tehenek a mágneses pólust tartották irányadónak. Így az amerikai Oregon államban, amely ugyan viszonylag messze esik az Északi-sarktól, viszont erős mágneses mezőben van, a szarvasmarha 17,5 fokkal fordult el a tényleges északi iránytól. Közismert tény, hogy a madarak bolygónk mágneses terének segítségével tájékozódnak vándorláskor.
Belső mágneses iránytűvel rendelkeznek a teknősbékák, a lazacfélék, a rágcsálók, bizonyos denevérfajták. A kutatók gyanítják, hogy ilyen belső iránytűvel rendelkeznek a bálnák, sőt az ember is. Azonban rejtély, hogy a meglehetősen tunya életmódot folytató szarvasmarhának miért van szüksége kompaszra. "Ezek az állatok eredetileg a sűrű erdőkben, vagy a prérin, a végeláthatatlan füves sztyeppéken éltek, ahol nem voltak jellegzetes tájékozódási pontok" - magyarázta a jelenséget Hynek Burda.
Ugyanakkor rejtély, hogy hogyan képesek az állatok betájolni magukat olyan térségekben, ahol gyenge a Föld mágneses tere. Némely madár a csőrében lévő vaskristály segítségével tájékozódik, a gyümölcslégy, más néven a drozofilia pedig a kék fényre érzékeny fehérje révén leli meg a helyes irányt. "Ami a teheneket illeti, ötletem sincs" - mondta Hynek Burda.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:38 Döbbenetes felvételek: úgy repedt meg a föld a Fülöp-szigeteken, mintha gyurma lenne
- 6:34 Száz évvel Gaudí halála után új korszak kezdődik: felavatták a Sagrada Família legmagasabb tornyát
- 20:30 A pápa az MI-ről: nem a technológia, hanem a hatalom koncentrációja a legnagyobb veszély
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


