A kórházi kórokozók ellen harcolnak
Vörösrézzel próbálkoznak a kórokozók ellen
Németországban egy példaértékű kísérlet vette kezdetét, amellyel a kórházi kórokozók ellen kívánják felvenni a harcot. A fertőtlenítőszerek nem mindenhatóak - ezért most vörösrezet vetnek be a baktériumok ellen - tudósít a Die Welt című lap internetes kiadása.
2008.08.25 12:58MTICsak a német kórházakban ugyanis évente több mint félmillió beteg fertőződik meg, ez a szám Európára vetítve pedig hárommillió körüli. A fertőzésekbe ötvenezren pedig bele is halnak. A puha fém csíraölő hatású, és mivel a kilincsek és a kapcsolók a leggyakoribb fertőzésközvetítők, a hamburgi Asklepios Klinika egy teljes osztályán vörösrézre cserélték ezeket.
Rendszeres időközönként mintákat vesznek a rézborítású és a hagyományos felületekről, és kiértékelik azokat. A kutatók arra kíváncsiak, hogy hatékony-e a fém a veszélyes, antibiotikum-rezisztens baktériumok (MRSA) ellen. Egyre többeket betegít meg ez a kórokozó a kórházakban. A hagyományos higiéniai módszerek pedig hatástalannak tűnnek ellene. A kísérlet sikerrel kecsegtet, az előzetes laboratóriumi vizsgálatok során ugyanis a vörösrézfelületeken a baktériumok 99,9 százaléka elpusztult néhány percen vagy legfeljebb két órán belül.
A nemesacél felületeken ezzel szemben akár három napig is eléldegéltek. A kórházi eredményeket 2009 elején értékelik majd ki. A hamburgi klinika egy nemzetközi vizsgálathoz csatlakozott ezzel a kísérlettel, hasonló tanulmányokat terveznek vagy végeznek Nagy-Britanniában, Dél-Afrikában, az Egyesült Államokban és Japánban. Közös érdek a veszélyes baktériumok ellenszerének megtalálása, hiszen nem csak a betegek élete forog kockán, hanem jelentős a gazdasági kár is, amely ezzel jár - a kórházban MRSA-val megfertőzött betegek akár négy nappal tovább kényszerülnek az intézményben maradni, ezzel pedig tetemes többletkiadást mérnek a társadalombiztosítási rendszerekre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
- 22:00 A világegyetem egyik legnagyobb titkának nyomára bukkanhattak
- 20:00 Két kilométerre a céltól lett rosszul, órákkal később meghalt a 24 éves maratonfutó
- 18:51 Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
- 16:34 Kinyitották a ketrecét, de már nem volt ereje kisétálni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


