Nem kell attól tartani, hogy a DNS összezavarodik
Őssejtek segítségével tölthetik fel a vérkészleteket
Embrionális őssejtekből nagy mennyiségben tudnak vörösvértesteket előállítani, ezáltal véradóktól független vérkészletet biztosítani újonnan kifejlesztett módszerükkel amerikai kutatók - olvasható a Blood című szakfolyóirat online kiadásában.
2008.08.22 10:34MTIA massachusettsi székhelyű Advanced Cell Technology elnevezésű biotechnológiai vállalat szakemberei tanulmányukban leírják, hogy az őssejtekből előállított sejtek a laboratóriumi tesztek során úgy viselkedtek, mint a természetes vörösvértestek. A vörösvértestek szállítják az oxigént az emberi szervezetben, ezért kulcsfontosságú ez az alkotórész a vérátömlesztésnél.
A kutatócsoport úgy véli, eljárásukkal nagy mennyiségben gyártható majd nullás, Rh-negatív, "univerzális donor" vörösvértest-transzfúzió. Az őssejtekből előállított sejtek és szövetek átültetésénél problémát jelent, hogy a befogadó immunrendszere kilökheti az idegenként felismert anyagot. Ez alól kivétel a vörösvértest, amelynek nincs sejtmagja - állítja Robert Lanza, a cég tudományos igazgatója. "Nem kell attól tartani, hogy a DNS összezavarodik" - tette hozzá.
A tudományos igazgató közlése szerint az Illinois-i Egyetem és a Mayo Klinika kutatóival együttműködve a biotechnológusok egy szokványos hatüreges laboratóriumi lapkán lévő őssejtmennyiségből százmilliárd vörösvértestet termeltek. Az még bizonytalan, hogy az így előállított vörösvértestek elég hosszú ideig élnek-e az emberi testben természetes megfelelőikhez viszonyítva, amelyeknek 120 nap az átlagos élettartama.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:36 A Guardian szerint Bécsből magángépek szállítják el az Orbán-kormány alatt meggazdagodottak vagyonát
- 20:35 Kósa Lajos nem veszi át parlamenti mandátumát
- 18:33 Közöny a káosz közepén - ezt a férfit egyáltalán nem zavarta, hogy mindenki menekül, tovább evett a Trump-vacsorán
- 16:30 Lövöldözés egy egyetemi ünnepségen - kilenc sérült
- 15:41 XIV. Leó: tolvajok azok, aki azt emberektől elrabolják a béke és nyugalom jövőjét
- 14:20 Csernobil árnya: 40 év tanulsága
- 12:19 ATOMKI: a klímaváltozás előrehaladását jelzi a lucfenyők gyorsuló pusztulása Magyarországon
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


