Torpedóvető-csövön mentették a legénységet
Sikerrel járt az első tengeralattjáró-mentési kísérlet Oroszországban
A kísérletben az új eszközzel megközelítették a "bajba került" tengeralattjárót, majd a jármű torpedóvető-csövén keresztül kimenekítették a "legénységet".
2014.06.06 14:04MTI
freedigitalphotos.net/Robert Radford
Sikerrel próbáltak ki egy tengeralattjáró-balesetekhez kidolgozott mélytengeri mentőberendezést Oroszországban - számolt be róla pénteken az orosz Balti Flotta egyik szóvivője.
A Beszter-1 nevű (egy vizaféléről keresztelték el) mélytengeri mentőberendezéssel üzemi körülmények között végrehajtott kísérletben a hadiflotta mentőalakulatának szakemberei kimenekítették társaikat a feltételezett balesetet elszenvedő tengeralattjáróból.
A kísérletben az új eszközzel megközelítették a "bajba került" - ez esetben a tengerfenéken lehorgonyzott - tengeralattjárót, majd a jármű torpedóvető-csövén keresztül kimenekítették a "legénységet".
A mentőberendezés 700 méteres mélységig használható, korszerű irányítási és navigációs berendezésekkel van felszerelve, és automata üzemmódban is képes haladni.
A szóvivő elmondása szerint új rendszert dolgoztak ki arra, hogy felkutassák a bajba jutott tengeralattjárót, illetve hogy rácsatlakozzanak. Az új dokkoló kamra segítségével ki lehet menteni a személyzetet még akkor is, ha az elsüllyedt tengeralattjáró 45 fokos szögben megdől.
A korábbi ilyen eszközöket 15 fokosnál nagyobb dőlésszögnél nem lehetett bevetni. Oroszországnak a szovjet idők utáni legsúlyosabb, atom-tengeralattjáróval kapcsolatos balesete 2000 augusztusában volt, amikor a Barents-tengeren hadgyakorlaton részt vevő Kurszk tengeralattjáró több torpedója felrobbant, szivárgó üzemanyaguk miatt, és a hajó elsüllyedt.
Az utólagos vizsgálatok megállapították, hogy a robbanásokat a 118 fős legénységből 23 tengerész túlélhette, a mentés azonban műszakilag lehetetlen volt, így végül mindannyian odavesztek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:27 Magyar Péter: elengedhetik az önkormányzatok idei szolidaritási adójának egy részét
- 12:26 Nedves törlőkendők borítják az újpesti Duna-partot
- 10:01 Eszméletlenre vertek egy járókelőt Budapest belvárosában - videó
- 8:58 Felgyújtotta a házukat, mert a volt felesége és a három gyereke kapta meg
- 6:52 Kérjük, add ide az anyjukat is! - Kukából mentettek ki két újszülött kiscicát
- 20:51 Új világrekordot állított fel Pozsonyban Jaan Roose észt slackliner
- 18:50 Roszatom: Ukrán drón zuhant a Kurszk-2 atomerőmű hűtőtornyára
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


