Eurobot
Brüsszel a robotika kulcsszereplőjévé tenné Európát
A világ legnagyobb polgári célú kutatási és innovációs projektjét indította el kedden az Európai Bizottság 180 vállalattal és kutatóintézettel karöltve a robotika területén.
2014.06.03 14:15MTI
Forrás: Wikipedia
A bizottság célja, hogy az Európai Unió a 2020-ra várhatóan 60 milliárd eurós éves forgalmat termelő iparág piacának kulcsszereplője legyen, 42 százalékot hasíthasson ki ebből a tortából. Brüsszel abban bízik, hogy ez csaknem negyedmillió új munkahelyet teremt majd a kontinensen.
"A robotok nem csak felválthatják az emberi munkaerőt, olyanra is képesek, amit az emberek nem akarnak vagy nem tudnak megtenni, és javítja életszínvonalunkat vagy biztonságunkat" - húzta alá Neelie Kroes, a brüsszeli testület digitális területért felelős holland tagja.
A közlemény szerint a projekt az ipar mellett a mezőgazdaság, az egészségügy, a közlekedés a közbiztonság területére és a háztartásokra is kiterjed. Az Európai Bizottság 700 millió eurót, a 180 vállalatot és kutató intézetet tömörítő euRobotics ernyőszervezet pedig 2,1 milliárd euró fordít majd a SPARC névre keresztelt kezdeményezésre. Az euRobotics elnöke, Bernd Liepert szerint a projekt Európa versenyképességének megőrzését szolgálja és sok társadalmi kihívásra választ adhat.
Az Európai Bizottság álláspontja az, hogy a robotikai megoldások az iparban például lehetővé tehetik, hogy egy vállalat, amely egyébként az olcsóbb munkaerő miatt az unión kívül gyártatná termékeit, Európában tartsa a termelést.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


