Régészet
Római gladiátoriskola virtuális mását készítették el régészek
Egy 2011-ben a mai Ausztria területén feltárt római kori gladiátoriskola virtuálisan rekonstruált mását készítették el régészek.
2014.02.28 04:41MTI
A gladiátorok kiképzésére szolgáló épületegyüttest Pannonia Superior, azaz Felső-Pannónia székhelyeként működő Carnuntum területén - a mai Bécs és Pozsony között nagyjából félúton - tárták fel három évvel ezelőtt. A mostani rekonstrukciót kifinomult légi- és radarfelvételek segítségével végezték el a kutatók. A vizsgálatok kimutatták, hogy a Duna partján elhelyezkedő carnuntumi gladiátoriskola méretében felvehette a versenyt a római Colosseum mellett működő hasonló intézménnyel.
Az Antiquity című tudományos folyóiratban közzétett eredmények szerint a gladiátoroknak egyéni celláik voltak, és egy kör alakú gyakorló arénában sajátították el a küzdelem fogásait. Becslések szerint mintegy 100 gladiátoriskola létezett a római birodalom területén, de majdnem mind megsemmisült vagy ráépítettek. A Carnuntumban a 19. század végén és a 20. század elején végzett ásatások feltártak egy legionárius erődítményt és egy civil települést is. Megtalálták többek között amfiteátrumok és fürdők, valamint egy diadalív maradványait.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


