Kiemelkedő régészeti lelet
Árpád-kori templom maradványaira bukkantak Visontán
Heves megye történetének szempontjából kiemelkedő régészeti leletekre bukkantak a szakemberek a visontai Szent Kereszt Felmagasztalása templom padozatának felújítása során.
2013.10.02 09:41MTI
MTI
A templom alól egy Árpád-kori templom falmaradványai, sírok és egy 18-19. századi épen maradt viselet került elő.
Nagy László, a szeptember közepén befejeződött kutatást folytató egri Dobó István Vármúzeum régésze az MTI-nek elmondta: a Szent Kereszt Felmagasztalása templom falai a 14-15. században épülhettek, míg a most feltárt Árpád-kori templomé a 12-13. században.
Egyhajós, félköríves szentélyű, nyugati oldalán két pillérrel ellátott román stílusú templomról van szó, melynek falait kváderkövekből, azaz négyszögletűre faragott kövekből emelték. A ma álló templom részben ezekre a falakra épült.
A szakember szerint a falmaradványok mellett a jelenlegi templomon belül mintegy harminc, a 13. és 19. század közti időszakból származó sírt is találtak. Némelyikben szépen formált bronz veretekkel díszített koporsók voltak, ami arra utal, hogy előkelő személyek sírjairól van szó.
A legfontosabb lelet azonban egy 18-19. századra tehető épen maradt viselet - hangsúlyozta Nagy László, hozzátéve: ritkán kerülnek elő ilyen ép állapotban földbe temetett a ruhadarabok. A kutatóárkokat a régészek visszatemették, az Árpád-kori templom alaprajzát az új járófelületen jelzik majd. Ez - reményeik szerint - még az idén látható lesz.
A sírból előkerült viseletet már a Nemzeti Múzeumban restaurálják, ezek várhatóan jövőre lesznek majd megtekinthetők Visontán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:31 Ruhába csavart macskatetemet találtak, a rendőrök szerint nem történt bűncselekmény
- 20:59 Három napra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből
- 20:42 Kémkedés gyanúja miatt is nyomoznak a Gundalf-ügyben
- 12:41 Különös zöld villanást örökített meg a NASA a Jupiteren
- 10:00 Tény, hogy száguldoztak az M6-oson, de baleset nélkül! - mit bizonyít ez valójában?
- 8:00 Nyolcéves korától bántalmazhatta Trump - súlyos vádakkal állt elő egy pszichológus
- 6:24 Ügynökmúlttal vádolják Kiss-Rigó László püspököt
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


