Most már biztosak benne!
Képek! Van víz a Marson: erősítette meg a NASA Phoenix-szondája
Van víz a Marson - jelentette be csütörtökön az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA, miután a bolygó felszínét kutató Phoenix szondának sikerült tapasztalati úton megerősítenie a víz marsi jelenlétét.
2008.08.01 12:43MTI"Van vizünk" - közölte a NASA által szervezett tájékoztatón William Boynton, az Arizonai egyetem kutatója. A szenzációs bejelentést magyarázva a tudós felidézte, hogy "a vízjég jelenlétére utaló jeleket láttak már a Mars körül keringő Odyssey űrszonda megfigyeléseiben", majd látták az eltűnő jég nyomát a Marson május végén landolt Phoenix önjáró laboratórium egyik mintájáról készült fotókon, de "most sikerült első ízben megérinteni és +megízlelni+ a marsi vizet".
A kutatók már évekkel ezelőtt abból indultak ki, hogy létezik fagyott víz a Marson, de erre mostanáig nem volt közvetlen bizonyítékuk. A Phoenix a vörös bolygó északi pólusának fagyott talajából vett mintát robotkarjaival. A mintákat ezután felhevítette, s az így keletkező gázokat elemezve vízgőz nyomaira bukkantak. Mint azt Peter Smith, a Mars-misszió tudományos kutatóinak a vezetője elmondta, korábbi elemzések már kimutatták többféle tápanyag, például nátrium, kálium, magnézium jelenlétét a marsi talajban, vagyis csupa olyan elemét, amely az emberi testben is megtalálható, és amely fontos az élet kialakulásához.
"Egyelőre azonban nincs bizonyítékunk szerves szénvegyületek jelenlétére" - mondta. A kutatók most megpróbálják felgöngyölíteni a marsi jég képződésének folyamatát, hogy kiderítsék, volt-e valaha folyékony formában víz a bolygón, lehetővé téve akár kezdetleges létformák - mikroorganizmusok - kialakulását. A sajtótájékoztatón bejelentették azt is, az eredeti határidőhöz képest öt hónappal - szeptember 30-ig - meghosszabbították a Mars-kutató programot.
A hosszabbítás kétmillió dollárral drágítja meg a Phoenix küldetésének eddig 420 millió dollárra rúgó költségét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:20 Levendulás törölközőt is kért Ciprusra az előző honvédelmi vezetés - Ruszin-Szendi szerint elszakadtak a valóságtól
- 14:04 Kék villogóval mentették meg az elgázolt kiscicát a kazincbarcikai rendőrök
- 12:00 Vádemelés az Integritás Hatóság elnöke ellen, 140 milliós vagyoni hátrány hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények
- 10:58 Ökológiai katasztrófa Arizonában: egy tó teljes halállománya elpusztult
- 8:55 Mozgó autóba ugrott egy félmeztelen férfi Csepelen, majd fojtogatni kezdte a női utast
- 6:53 Nyávogás a motortérből: tűzoltók mentettek ki egy bajba jutott kiscicát Budapesten
- 16:14 Robot rúgott meg egy gyereket egy kínai vidámparkban - videóra vették az esetet
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06

Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


