Éjszaka is
Hallás után is vadászik a kardszárnyú delfin
A kardszárnyú delfin valószínűleg hallás után is tud vadászni. A fóka a kardszárnyú delfin egyik kedvenc zsákmánya, még éjszaka is vadászik rá.
2013.12.04 02:30MTI
freedigitalphotos.net
Ezt állapították meg brit biológusok, akik az Amerikai Akusztikai Társaság (ASA) San Franciscó-i konferenciáján ismertették kutatásuk eredményét.
A fóka a kardszárnyú delfin egyik kedvenc zsákmánya, még éjszaka is vadászik rá. Vadászat közben az orka hangtalanul keresi zsákmányát, nem használja a hangnavigációt sem (ennek során csettintő hangot bocsát ki, amely ha szilárd a tárgyba ütközik, onnan visszaverődik), hiszen azzal figyelmeztetné áldozatát - magyarázta Volker Deecke, a Cumbriai Egyetem kutatója.
Az azonban eddig nem volt világos, hogy zavaros vízben vagy sötét éjjel hogyan is találja meg zsákmányát a kardszárnyú delfin. A kutatók az alaszkai partok közelében élő 13 orkára erősítettek vevő készüléket, amelyek minden hangot felvettek, akár az állatok bocsátották ki őket, akár a környezetükből származott.
Ebből állapították meg, hogy az állat éjjel is vadászik, és valószínűleg a zsákmánya keltette zaj segíti a tájékozódásban. Az egyik hangfelvétel egy hím fóka elejtését dokumentálja. Először a távolból hallani azt a hangot, amellyel a hím fóka egy nőstényt szeretne magához csalogatni.
A következő félórában ezek a hangok egyre erősödnek, majd három hangos kiáltást hallani a készülék közvetlen közeléből. Ezt csak a vadászó delfin keltette lárma, majd néma csend követi. Deecke szerint ez fontos bizonyítéka annak, hogy a kardszárnyú delfin hallás után vadászik.
Az eredmények komoly segítségére lehetnek azoknak a kutatóknak, akik a hajók zajának delfinekre gyakorolt hatásait vizsgálják.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:49 Felfüggesztették Kocsis Máté, Panyi Miklós és Pócs János mentelmi jogát
- 16:42 Az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek minősítette a szolidaritási hozzájárulás alkalmazásának egyes szabályait
- 14:40 Kedden újranyitott a Terror Háza Múzeum
- 12:37 Megválasztották a médiatanács elnökét és négy tagját
- 10:34 Kegyetlenül megkínzott és megölt egy macskát egy 14 éves fiú Oroszlányban - brutális online hálózathoz vezettek a nyomok
- 8:28 Mozdulatlanul feküdt a 6-os út közepén egy kutya, társa végig mellette maradt
- 6:23 Újkőkori csontsípra bukkantak Észak-Macedóniában
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


