Kardszárnyú delfin
Orkafelügyelő áll szolgálatba Washington államban
Orkafelügyelőt állít szolgálatba szövetségi pénzből Washington állam: a járőr feladata a Puget Sound tengerszoros környékén élő kardszárnyú delfin (Orcinus orca) populáció védelmének biztosítása lesz.
2013.08.03 02:30MTIA Washington állam hal- és vadállományának megóvásáért, illetve fenntartásáért felelős hatóság három évre fogja alkalmazni az orkafelügyelőt az amerikai Nemzeti Oceanográfiai és Légköri Hivataltól (NOAA) kapott 925 ezer dollárból.
A vízizsaru a tervek szerint nyaranta ötszáz órát fog járőrözéssel és az esetleges szabálysértések kivizsgálásával tölteni, emellett pedig más szövetségi és kanadai ügynökségekkel, illetve közösségi csoportokkal kell együttműködnie. Feladatkörébe fog tartozni annak biztosítása is, hogy a bálnalesők megfelelő távolságból gyönyörködjenek a tengeri emlősökben.
A NOAÁ-tól kaptott pénzt emellett arra fordítja a hivatal, hogy jobban megismertesse az emberekkel a Puget Sound-i kardszárnyú delfin populációt.
Nagyjából 85 fekete-fehér óriás számít a terület állandó lakójának. Az orkák királylazaccal (Oncorhynchus tshawytscha) táplálkoznak és 2005 óta a veszélyeztetett állatok közé tartoznak. A hajósoknak legalább 100 méter távolságra kell maradniuk a kardszárnyú delfinektől.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:08 Vitézy Dávid: öt városligetnyi zöldterület hiányzik Budapesten a minőségi városi élethez
- 16:04 Elsüllyedt egy tanzániai hajó a Fekete-tengeren
- 15:03 Szándékosan ütött el két embert egy férfi Pécsen, őrizetbe vették
- 14:02 Vizsgálati fogságba helyezték a merénylet gyanúsítottját
- 13:54 Miniszterelnök-helyettes: stabil a szlovák kormányfő állapota
- 12:21 Putyin: Oroszország 'mai állás szerint' nem tervezi Harkiv elfoglalását
- 11:00 17 éves fiút fojtott meg a saját pólójával - Letartóztatták a rétközberencsi gyilkosság gyanúsítottját
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06