A konnektorok nem unatkoznak, ha egyedül vannak
Évente kétmilliárd forintba kerül a konnektorban felejtett akkumulátortöltő
Évente közel kétmilliárd forintnyi áramot pazarolnak el a konnektorban hagyott, de nem használt akkumulátortöltők, ezért az MDF kampányt indít "A konnektorok nem unatkoznak, ha egyedül vannak" címmel - közölte Pettkó András az MDF országgyűlési képviselője.
2008.07.21 12:04MTIPettkó András a sajtótájékoztatón elmondta: Magyarországon közel 11 millió mobil-előfizető van, tíz százalékuk, egymillió ember soha nem húzza ki a töltőt a konnektorból. A töltők átlagosan egy wattot fogyasztanak óránként üresjáratban, ez egymillió ember esetében napi 24 millió wattot, évente pedig 8.760 millió wattot jelent, ami a paksi atomerőmű ötórás, vagy két szélerőmű éves átlagos teljesítőképességének felel meg - hangsúlyozta a képviselő.
A kampány részeként 10 ezer példányban nyomtattak ki szóróanyagot, amit iskolákba, munkahelyekre juttatnak el, illetve a párt reményei szerint a zöldszervezetek is segítik majd az akció népszerűsítését - mondta kérdésre válaszolva Pettkó András. A mobiltöltők egységesítéséről szólva a képviselő közölte: az MDF levélben fordult Viviane Redinghez, az unió telekommunikációs és médiabiztosához, kérve, hogy támogassa a javaslatot. Hozzátette: az egységesítés Kínában már működik, szeretnék, ha Magyarországon is életbe lépne 2010 január elsejétől. Kifejtette, hogy ettől kezdve csak egyfajta csatlakozóval lehetne csak a töltőket forgalomba hozni az unióban.
A biztos válaszát ismertetve Pettkó András azt mondta: ígéretet kaptak arra, hogy eljut a kérdés a megfelelő bizottságba. A képviselő tájékoztatása szerint az illetékes bizottság hamarosan tárgyalni fogja a kérdést, és a párt EP-képviselője, Olajos Péter is támogatni fogja az ügyet - tette hozzá. Pettkó András emlékeztetett, hogy 2003-ban készítette el az e-hulladékok kezeléséről és hasznosításáról szóló törvényjavaslatot, amelynek nyomán rendelet született, de kormányzati lépések még nem, ezért az MDF továbbra is sürgeti a mielőbbi kormánydöntést az e-hulladékok kezeléséről.
Szakértők nem tudnak arról, hogy Magyarországon létezne felmérés a háztartásokban használatos elektromos készülékek készenléti üzemmódjának fogyasztásáról. Gerse Károly, a Magyar Villamos Művek Zrt. vezérigazgató-helyettese osztrák példa alapján úgy számolja, hogy a lakossági felhasználás mintegy negyedét - évi három terawattórát - a készenléti üzemmódban lévő készülékek fogyasztják. Az áram jelenlegi árán számolva ez évi 20-25 milliárd forint kiadást jelent.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:09 Repülő zuhant lakóházakra Kaliforniában - a pilóta életét vesztette
- 8:15 Fizikusok fejtették meg a rózsaszirom ikonikus formájának titkát
- 6:45 Itt a csontgyűjtő hernyó - falánk kis lény a rémálmokból
- 22:05 El Cono - rejtélyes piramis az Amazonas mélyén
- 20:04 Kós Hubert simán nyert 200 méter háton Floridában
- 18:02 Trump pápaként? - AI-generált képpel és kijelentéseivel kavart vihart az amerikai elnök
- 16:01 Pápaválasztás - Már elkészült az új pápa ruhája, három különböző méretben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06