Egész más összetételű volt a lakosság?
"Arab" származású halott egy kétezer éves dániai sírban
Egy dániai vaskori temetkezésben fellelt, "arab" eredetű génekkel rendelkező férfi DNS-vizsgálata arra enged következtetni, hogy kétezer évvel ezelőtt a skandináv ország lakossága sokkal heterogénebb volt, mint napjainkban.
2008.07.06 11:30MTIA kutatás során Dánia keleti részében fellelt két I-IV. századi temetőben 18 viszonylagos épségben fennmaradt csontvázat tanulmányoztak.
A kizárólag anyai ágon öröklődő úgynevezett mitokondriális DNS-t az elhunytak fogaiból vett mintákban a Koppenhágai Egyetem Törvényszéki Orvostani Intézetében vizsgálták - olvasható a National Geographic honlapján.
"Az egyik csontváz genetikai jellegzetességei a beduin törzsekkel mutattak rokonságot. Hasonló jellegzetességek fellelhetők Európa déli részének lakosainál is" - mondta a kutatást irányító Linea Melchior.
A csontvázat Zealand szigetén, egy vaskori temetőben találták Bogebjerggard közelében: az itt eltemettettek szegény földművelők lehettek. Az "arab" férfi a kutatók szerint valamely légióban szolgálhatott az északi határszélen, hiszen abban az időben a Római Birodalom a Közel-Kelettől az Elbáig nyúlt.
Előfordulhatott azonban, hogy az illető egy a közel-keleti rabszolganő leszármazottja volt. A temetőben más szokatlan genetikai jegyeket viselő csontvázakra is bukkantak, így egy történelemelőtti európai vonalra, amely a mai dán lakosság mindössze 2 százalékánál lelhető fel.
"Ez az egyik ősi északi genetikai típus, amely "felhígult" a Skandináviából és Németországból érkező bevándorlók révén" - mondta a kutató.
A másik, Skovgaard közelében lévő temetőből származó csontvázak viszont olyan genetikai jellegzetességeket mutattak, amelyek Skandinávia jelenkori népességére jellemzőek. "Tipikusan északiak voltak, s körükben kisebb a genetikai változatosság is" - emelte ki Linea Melchior.
Az elhunytak többsége nő, akiket gazdag sírmelléklettel láttak el: a temetkezési helyen míves gyűrűkre, nyakláncokra, valamint díszes hajtűkre bukkantak. "A halottakat elegánsan felöltöztették és csodálatos ékszerekkel látták el" - mondta Linea Melchior.
[1/2] | ![]() |
|
|
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06