27 ezer kilométerre a felszíntől
Fél futballpályányi aszteroida száguld el a Föld mellett
Fél futballpályányi aszteroida száguld el a Föld mellett február 15-én 27 ezer kilométernyire megközelítve bolygónk felszínét.
2013.01.30 20:29MTI"Rekordnak számít ez a közelség. Az 1990-es évek óta végzett megfigyelések során még sohasem fedeztünk fel semmilyen égitestet ilyen közel a Földhöz" - hangsúlyozta Don Yeomans, a NASA földközeli objektumok után kutató programjának a vezetője, aki szerint azonban a 2012 DA 14 katalógusjelű aszteroida nem jelent veszélyt a Földre nézve.
Bolygónk szomszédságában rengeteg különböző méretű, formájú és összetételű aszteroida "nyüzsög": a legkisebbek alig nagyobbak, mint egy strandlabda, de akadnak sok kilométer átmérőjű kőóriások is. A legtöbb az aszteroidaövezetből származik, de előfordulnak közöttük régóta halott, kiégett üstökösök maradványai - olvasható a Space.com űrkutatási hírportálon.
A 2012 DA 14 objektum tipikus Föld közeli aszteroida - átmérője körülbelül 50 méter, azaz se nem túl nagy, se nem túl kicsi és valószínűleg egy kőszikláról van szó. Don Yeomans számításai szerint negyvenévente repül el bolygónk mellett a 2012 DA 14-hez hasonló aszteroida és 1200 évente csapódik egy ilyen a Földbe. Egy 50 méteres aszteroida becsapódása nem okoz világméretű katasztrófát.
Mint Don Yeomans rámutat, hasonló méretű objektum vájta ki a 1,5 kilométer átmérőjű Meteor-krátert Arizona államban ötvenezer éve. Ilyen égitest robbanhatott fel Szibéria fölött 1908-ban, több száz négyzetkilométeres területen letarolva az erdőséget. A kutatók mai napig vizsgálódnak, hogy kiderítsék milyen objektum okozta a tunguszkai eseményként ismert jelenséget.
"A 2012 DA14 semmiképp sem csapódik a Földnek. Az aszteroida pályája eléggé ismert, hogy kizárhassuk ennek a valószínűségét" - hangsúlyozta Don Yeomans.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:57 Magyar Péter: hét százalék is lehet a költségvetési hiány
- 18:55 Villámcsapás végzett Baja ikonikus gólyapárjával
- 16:50 Újabb fiókát dobott ki a gólyamama a fészekből Biharkeresztesen
- 14:49 BKK: új buszsáv épül a Róbert Károly körúti felüljárón és az Egér úton
- 12:48 Kormányszóvivő: meghosszabbítják a babaváró hitel visszafizetési moratóriumát
- 10:47 Tagadta bűnösségét a Morrison's-nál történt emberölés vádlottja a bíróságon
- 8:45 Felmentették Szász János filmrendezőt a sziámi ikrek kapcsán emelt vádak alól
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


